Miért nem szeretem anyukámat, meg a családomat sem?
Nem érzek semmit irántuk. Mármint oké,ő szült meg,meg terelgeti az utamat, és hálás is vagyok,de nem szeretem.
Gyakran van együtt a család,tudunk egymásra támaszkodni,de inkább tekintek rájuk,mint lakótársakra. Nem hiányoznak soha,akkor sem,ha nem látjuk egymást 1hétig. Nekik viszont én hiányzom,nem értem.
Ott van apám,minta apa,nincsenek káros szenvedélyei, de ha barátként próbálok rá tekinteni akkor magam alá rendelném,ebben a "nem létező" társadalmi hiearchia rendszerben.
Anyukám nagyon hamar felkapja a vizet,és sokszor nagyon negatív, de már nem foglalkozom vele.
Az ő anyukája, a nagyim is ilyen volt,csak kicsi durvábban. De nála azzal nyugtattam magamat,hogy már öreg és úgy is hamarosan meg fog halni,had mondjon amit csak akar.
Sosem voltam még szerelmes. Éreztem már olyat,hogy őt nagyon meg akarom dugni,de szerelmet soha. Volt már barátnőm,de őt sem szerettem,csak együtt voltam vele. A kapcsolatra érdekszövetkezetként tekintettem. Kedves voltam vele,meg elvittem ide-oda. Cserébe szexeltünk,bújtunk,filmeztünk. Jó társ volt.
Ettől ugye nem leszek rossz ember? Sokat gondolkodom ezen,hogy mások hogyan érezhetnek ilyet egy családtagjuk,vagy egy másik ember iránt, de nem értem.
18/F
válasza:Már alig várom a kollégiumot. Minél hamarabb dolgozni szeretnék és elköltözni egy kis lakásba. Vagyis eddig ez a célom.
Hát csak remélem,hogy megélem azt a kort. De valahogy csak feloldódok majd szerintem :)
válasza:Természetesen nekem is vannak kötelezettségeim. Segíteni a ház körül. Fát vágni a másik mamámnak. Érzelmi támasz lenni.
De egyébként igazad van utolsó.
válasza: válasza:Néhány dologban hasonló vagyok, de nem mindenben. A szüleimet inkább megszoktam, mert kiskoromtól kezdve a közelemben vannak és muszáj volt. De ilyen nagy gyermeki szeretetet sohasem éreztem. Gyerekkoromban, ha hirtelen valaki kicserélte volna őket két másik emberre de azok ugyanúgy betöltik a funkciójukat, szerintem észre sem vettem volna. Mondjuk nálunk bizonyos tényezők mások, vannak problémák mindenkivel, engem is beleértve.
Az emberek körülöttem nagyrészt a funkciójuk miatt vannak. Szintén nem izgat, ha kicserélődnek, csak a funkciójukat lássák el.
A hiányzás is ilyen. Ha valaki nincs itt, akkor tudomásul veszem, hogy nincs itt. Bármeddig elvagyok nélkülük. Valójában nekem a megszokott tárgyaim szoktak hiányozni, nem az emberek. Ha valaki megszakítja a napirendem, megváltoztatja a környezetem, a kis rituáléimat, a tárgyaimat tönkreteszi, elrakja, akkor kiakadok. Ha emberek változnak körülöttem, akkor inkább az irritál, hogy most megint meg kell szoknom egy újat de egyébként nem hiányzik. Én érdekes módon hiányzom nekik. Többször mondtam már, hogy ők nekem nem és ezen mindig megsértődtek. Néha hazudok és azt mondom: hiányoztál, mert tudom, hogy ennek örülnek de valójában még sohasem éreztem rendes hiányt, nem tudom, milyen lehet az. Gondolom, mint amikor egy megszokott tárgy hiányzik, csak valahogy összetettebb. Érdekes.
24/L
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!