Mért természetes ebben a témában, ha a szülő lehúzza pénzzel a gyerekét?

annyira kíváncsi lennék, hogy akitől elvették a szülők a fizut, (asszem 9-es válaszoló írta a barátnújéről)szóval mennyi pénzt fog adni neki a szülő kirepüléskor.

velem is így csinálták(csa épp bébiszitter voltam)hogy a fiumat eltették bankba és betettek pluszba ide-oda takarítani abból éltem és tankoltam. én szép összeget kaptam amikor nem dolgoztam náluk tovább.

a gyerekemel nem is tudom hogy lesz még, de hogy gyűjtök neki és nem egy gatyával engedem ki nagyvilágba az biztos.

Nem, én nem látom így. Az lenne a normális, ha a szülő ereje határáig támogatná a gyereket. A gyerek pedig jógyerek módjára nem használja ki ezt indokolatlanul. (mondom ezt úgy, hogy 18 évesen elhúztam otthonról...)

Egyébként a gyógyszeren megrökönyödőnek mondom:

lehet egy fiatal epilepsziás is, amire állandó gyógyszert kell szednie, vagy cukorbeteg, ebben az esetben még nem is mindegy, mit eszik, vagy allergiás is lehet. Vagy csak simán gyenge immunrendszerű, és sokszor lesz beteg. Vagy egyéb állandó betegsége is lehet.

(azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy fogamzásgátlót is szedhet, de erre tuti ugrani fogsz :D )

Akik azt mondják, nem győzik a szülők a gyerek rezsijét felnőttkorában, árulják már el, hogyan győzték addig, míg nem dolgozott, hanem tanult?

Ja, hogy addig nyomorogtak, csak szűkösen volt meg mindenre a pénz? Hát akkor nem kell túlvállalni magukat. Nekem azért lesz egy gyerekem, mert akkor nála nem lesz ez probléma. Nem szülök 2-3-4-et azért, hogy aztán 18 éves koruk után pucér s***el menjenek ki a nagybetűs Életbe, mert semmit nem tudtam nekik megadni azon túl, hogy valahogy el voltak látva.

Minimum, hogy félrerakok neki születésétől fogva minden hónapban, épp amennyit tudok, és akkor van mivel elindulnia. És amíg otthon lakik, ahogy sulis korában is, fizetem a rá eső rezsit, kaját. Mert ha előtte győztem fizetni, utána mi változott meg?

Megint más, ha esetleg elválnak a szülők, nagyobb bevételi csökkenés következik be, de ahol nem, ott miért létfontosságú hirtelen a gyereknek is beszállni???

Mivel én tudok bánni a pénzzel, a férjem is, a gyerek is ezt látja, tehát a sajátját sem fogja értelmetlenségre elcs*szni. Viszont lakástakarékot elvárom, hogy rakja, de nem is kell kikényszeríteni, tudni fogja, hogy jó az, és önként beleteszi.

Már történt betegség is, munkanélküliség is (ez ráadásul egyidőben mindkettőnknek + nekem tartós betegség), arra volt jó a tartalék, ami mindig volt nekünk. :) Tehát pontosan tudom, mennyi pénz átvészelni egy ilyet.

És ha az ember felelősségteljesen félrerakta a pénzt, az ilyen helyzetekbe nem fürdik bele, nem fog a gyerekére szorulni.

74 %-os. Hallottál már... fogamzásgátlóról (menstruációs problémákra is felszokták írni), allergia gyógyszerről, asztma gyógyszerről, csak hogy a leggyakoribbakat említsem? Nekem amúgy ortopédiára kellett járnom évekig, az sem volt éppen olcsó mulatság, viszont a talpbetét és folyamatos kezelés nélkül állandóan fájt mindenem és 15 perc séta után elfáradtam.

Jó, hogy nem azt akarod, hogy az ember az egészségén spóroljon.

Csak az a nem mindegy, hogy miként üt be a ménkű. Biztos anyagi háttérrel, vagy úgy, hogy nincs semmi vésztartalék. A magyarok többségének nincs semmi megtakarítása, és ez nem a lópikula bérek miatt van csupán, hanem mert nem bírják beosztani a pénzt, és túlvállalják magukat. (Pl. minimálbéres ne akarjon 2-3 gyereket, ha az ő pénzgazdálkodási módszerével egyet sem tudna tisztességesen kitaníttatni, és elindítani az életben.)

Igen, lehet, hogy én csak a húszas éveim végén járok, a férjem 31, de sokkal ésszerűbben élünk, mint amit a legtöbb meglett magyar ember elmondhat magáról, pl. elnézve a saját szüleinket is.

Jelenleg az egyikünk fizetését simán el tudjuk tenni, pedig nem keresünk olyan jól. Minden csak beosztás kérdése. Biztos, hogy inkább élnék kenyéren és vízen, de a gyerekemtől egy fillért nem fogadnék el.

Persze a legegyszerűbb a fiatalt lehurrogni azzal, mit tudja még ő. Közben csak felsorolnám, mi mindent megteszünk, és felelősségteljes döntéseket hozunk, ledöbbenne bármelyik kétszer annyi idős.

Idősebb kollégáim nem jönnek ki a pénzükből, és pontosan látni, hol bukik el a felfogásuk. Hol szórják el apránként a pénzt, és milyen rossz döntéseket hoznak anyagi téren. Persze ők a sokat tapasztalt, érett felnőttek, mit tudjuk mi. :)

Annyit mondhatok, sosem voltak anyagi gondjaink, pedig legtöbbször alig kerestünk többet minimálbérnél, és mindig totális szülői segítség nélkül, albérletben éltünk.

1. Nem lesz két gyerekünk, mint mondtam: egyetlen egy lesz. A mi fizetésünkből ennyit lehet úgy felnevelni, hogy tisztességesen ellássuk, és majd elindítsuk az életben. Mert nem érdekel, más ennyiből 3-4-et nevel, mi többet akarunk megadni, mint kaja és ruha. Azt, amit mi nem kaptunk meg.

2. A férjem nem fog lelépni. Ismerem, és tudom, kihez mentem hozzá. Ha el is válnánk - ami bárkivel megeshet-, akkor sem fordítana hátat a saját vérének, mert tudom, milyen ember. A szeretteiért mindent megtesz, és ha egyszer apa lesz, ő lesz a legodaadóbb szülő a világon.

Baleset persze mindenkivel történhet, és egyéb bajok. De azt te sem mondod, ha beüt a ménkű, az jár jobban, aki a mának él, és sz*rik mindenbe, feléli a fizetését, nem pedig az, aki gondolt ezekre?

Tisztában vagyok vele, hogy sok minden nem várt dolog bekövetkezhet, amire nem lehet felkészülni. De az a helyzet, ezek a "lenyúlom a gyerekem" szülők szinte sosem azok, akik valóban rászorulnak a gyerekük pénzére.

Hanem inkább azok, akik sosem tudtak bánni a pénzzel, és mindig annyiból hozzák ki a megélhetésüket nullára, amennyi épp befolyik. Ha 90 ezer a bevétel, akkor abból, ha a triplája, akkor abból. Mennyi ilyet láttam!

Apósomék annak idején elvették apránként a párom 100 ezres fizetését a maguk 75-80 ezres fizetése mellé (az összeg fejenként értendő) minden hónapban, és gyönyörűen kijöttek nullára hó végén, sőt, néha mínuszban voltak. Közben vettek fel hiteleket, mert hát csak el kell valahova azért utazni kettesben az anyóssal, ha telik rá, ha nem. A ház lassan rájuk omlott, semmi látszatja nem volt a bevételüknek, és a férjem ehetett 7 napból 4-szer paprikás krumplit, vasárnap rántott löncshúst, ez volt a kosztja havi 100 ezerért, jobbra már a szülei remek pénzbeosztásának hála nem telt.

Utolsó ténykedésük az lett volna, hogy vegyen fel nekik a P betűs hitelintézetnél személyi kölcsönt, na akkor világosodott meg, mi készül itt ellene, és jött rá, amit én már mondtam neki egy ideje. Addig dolgozott benne a hárítás, mert túl jó szívű, és cserbenhagyásnak érezte volna, ha nem adja le a fizetését.

Gyorsan elköltözött velem albiba, aztán különélve rájött, hogy bizony minimálbérből is ki lehet jönni (akkoriban annyit kerestünk mindketten), sőt félrerakni is. A szülei meg eleinte sz*rban voltak, mert nem lehetett hó első másfél hetében húst zabálni, meg kirándulgatni, aztán lassan megszokták, hogy muszáj lesz a maguk fizetéséből megélni (ha nem, még mindig lenyúlhatták a három gyerekes sógornőmet egy kis kölcsönnel). Semmivel sem élnek rosszabbul, mint akkor, de jobban sem. Nekik ez jellemezte az elmúlt 35 évüket. Semmire nem vitték, pedig nem volt ott se betegség, se haláleset, se munkanélküliség. A legszebb az egészben, hogy végiggürizték az életüket, de semmi látszatja. Két felnőtt ember 40 évnyi munkája: egy romos ház, autóhitel és egy halom személyi kölcsön. Pedig jó 6 évig a fiuk is hazaadott több millió forintnyi fizetést. Abból, amit nekik leadott az évek során, és ők észrevétlenül feléltek, most megvehetnénk azt a lakást hitelmentesen, amiért most spórolunk!

Van előttünk ilyen szép példa, amivel nem akarunk azonosulni. Hogy mindenre nem lehet felkészülni? Én ezt tudom, de akkor is nyugodtabb vagyok, hogy nálunk sosincs "hóvége", a fizetés előtt egy nappal és a fizetés után egy nappal semmi különbséget nem hordoz.