Család "megtiltja" a már nagykorú, de egyetemista lányának, hogy összeköltözzön a párjával? Megoldás?
Egy barátnőmről van szó, de tulajdonképpen rólam is szólhatna akár, ha nem külföldre jöttem volna tanulni, hanem otthon maradtam volna.
A barátnőm, hozzám hasonlóan 22 éves, egyetemre jár, nagyon jól tanul, ösztöndíjat kap, minden ilyesmi. Évek óta van egy barátja (18 éves kora óta, hogy pontosak legyünk), a szülők ismerik és kedvelik, jó és tisztességes fiú. A srácnak van munkája, van ház, ahova mehetnének, de a szülők nem engedik a barátnőmet, mert csak. Semmi indokuk nincs rá. Amit mondanak, az inkább arról szól, hogy előbb fejezze be az egyetemet- mintha akkor ezt nem tehetné meg, ilyen szorgalom és lelkesedés mellett (szereti, amit tanul), ha összeköltözne a párjával, akivel amúgy is gyakran napokat egymásnál, egymással töltenek-, vagy jönnek az érzelmi zsarolással, hogy "ez a hála, amiért felneveltelek", az anyukája az érzékeny idegeivel jön olyankor, satöbbi. Gyakorlatilag az egész család ellene fordul, ha felvetődik a téma.
Bár ezt leszámítva jó a viszonyuk, és nyilvánvalóan ezt meg szeretné tartani, így az, hogy nagykorúságára hivatkozva fogja magát, és menjen, nem egy járható út. Ha megtenné, nagy valószínűséggel az anyjával soha többet nem beszélne, az asszony túl büszke ahhoz, hogy utána kibéküljön vele.
Egyrészt azért teszem fel a kérdést, mert a barátnőm tőlem kért tanácsot, mit tegyen ilyenkor, de nem tudok neki értelmes javaslatot tenni. Másrészt meg, mint említettem, akár az én sorsom is ez lehetne. Érdekel, mit mondtok erre?
Hogyan lehet a szülőket szembesíteni azzal, hogy a gyerekük igenis felnőtt, és ezt elfogadtatni velük?
Előre is köszönöm a válaszokat!
válasza:3-as: hol van az megírva, hogy az összeköltözés után a háztartás ellátása kizárólag a lány dolga lenne és nem az együtt élő két emberé?!
A szülők érzelmi zsarolása pedig megengedhetetlen. A lányuk ösztöndíjat kap, tehát nem ők tartják már el (ha így lenne, a zsarolás akkor is visszatetsző lenne); a barátnőd tehát a legnagyobb nyugalommal és hamis bűntudat nélkül költözzön össze azzal, akit szeret.
válasza:Valóban egy éve van hátra, de nem a szülők fizetik, államilag támogatott képzésen van. És alapvetően persze, az az egy év az nem számít, de miután az megvan, akkor utána jön más, amit a szülők kifogásolhatnak. Mert szinte színjeles egyetemi átlagra nekem ne mondja egy szülő sem, hogy védi a kicsi lányát, mert mi van, ha nem tanul... Ez is csak egy kifogás, amivel éppen élhetnek. És a különköltözéssel járó költségek közül szinte semmit sem kellene a szülőknek állnia. A lakás már eleve adott, a srácnak van munkája, a lány ösztöndíjat kap, netalán még dolgozni is tud, ha szükséges.
Egyszerűen csak az a probléma, hogy a szülők nem akarják, hogy a kicsi lányuk felnőtt legyen (azaz, nem akarják ezt elfogadni), és erre keresek egyéb megoldást, mint az összeveszés. De ahogy látom, nem sok ilyen van.
Köszönöm szépen a válaszokat!
válasza:22 évesen már együtt életem a párommal. Nagyon sokat segített lelkileg az egyetemre való küzdelemben, mert motiváló volt és végre volt kinek megmutatni, hogy mire vagyok képes. Nem mellékesen magam finanszíroztam már akkor az életem.
A.háztartásból meg mindketten követtük a részünket, mert így nem lesz utálatos, hanem eredményes és vidám az együtt lakás. Ahhoz, hogy te jól érezd magad az otthonodban a veled együtt előknek kell jól érezniük magukat a.veled együtt lakásban. Ezt egy értelmiségi egyetemi hallgató képes megvalósítani az eredményes tanulás mellett is.
Persze szó szerint el lehet bni egy egész félévet, erre is láttam példát.
válasza:Hát ha tényleg egy egész fizetésnyit összeszed ösztöndíjból és diákmunkából, akkor lelke rajta, vágjon neki nyugodtan az együttélésnek, ebben az esetben kisebb az esélye, hogy két szék közül a pad alá esik...
Azt tudom, hogy bár egyetem mellett én is dolgoztam, illetve én is max. ösztöndíjat kaptam; ugyanúgy állami képzésre jártam; bérletemet, ruháimat, kozmetikumaimat, szórakozásomat, étkezésem nagy részét, jegyzeteimet magam álltam ... mégse voltam olyan naiv, hogy ebből egyből azt hittem, hogy a szüleim már nem is tartanak el.
Ha a rezsit és a háztartási költségek rám eső részét is hozzám vágták volna, bizony nagy bajban lettem volna.
válasza:De mi az, hogy megtiltják? Ha hagyja, hogy parancsoljanak neki, akkor nem más, mint egy kisgyerek, azért aztán úgy is kezelik. Ha azt akarja, hogy felnőttként kezeljék, akkor viselkedjen is úgy.
És mi az, hogy nem engedik? Talán bezárják a szobájába, vagy elzárják előle az iratait? Azért nyugodtan fel is jelentheti őket.
válasza: válasza:Azt írod: ,,Azért senkitől sem lehet elvárni, hogy dobja el magától a családját, bizonyítandó, hogy ő már "felnőtt"..."
Tévedsz, ez itt fordítva történik! Nem a lány dobná el magától a családját önző módon, hanem épp a család taszítaná el őt magától. Pedig a lány igényei teljesen normálisak és mindennaposak: felnőttként felnőtt életet szeretne azzal a férfival, akit választott. Nem a lány hibája, ha ezért a családja elfordul tőle, de nyilván egy érzelmileg zsaroló család ezt igyekszik elhitetni vele. Normális családban fel sem merül, hogy hálátlan lenne a családi fészekből kirepülő fiatal: az egészséges szülő büszke, ha a gyereke boldogul és párra talál.
A lány kételyeiért is a család okolható, próbálják őt beállítani hálátlannak, a kapcsolat megromlásáért felelős félnek. Normális családban egyszerűen fel sem merül annak a lehetősége, hogy egy mindennapos, az élet rendjébe illeszkedő esemény miatt elforduljanak tőle!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!