Őszintén, mit tennétek, ha a gyereketek súlyosan betegen jönne világra?
"Fogyatékosokkal dolgozok, és nem derül ki sok esetben születés előtt, sőt"
Akiknél kiderül szülés előtt, azokkal többnyire nem foglalkozol.
Dolgoztam halmozottan sérült gyerekekkel, így van egy kis fogalmam róla, hogy nagyjából mit jelenthet egy ilyen. Először is mindent megtennék, hogy ilyen gyermekem ne szülessen. Vagyis kiderülne a terhesség alatt, akkor elvetetném. Ha születés után derülne ki, akkor - és most leszek megkövezve - intézetbe raknám. Nem áldozom fel az egész éeltemet egy súlyosan sérült gyerekért, nem ezért tanultam, nem ezért házasodtam, én is ember vagyok, saját vágyakkal. Minden pénzügyi segítséget megkapna tőlem az intézet és természetesen rendszeresen látogatnám. Párommal egyébként ez egy közös megegyezésünk, ő is pontosan így gondolja.
OFF: mikor beteg gyerekekkel dolgoztam, akkor láttam, hogy micsoda önfeláldozást jelent egy halmozottan sérült emberke. Ezek a gyerekek nem tudtak beszélni, mindegyiket pelenkázni kellett (10-16 évesek voltak), etetni és még sok minden más. Nem egy hajlamos volt saját magában kárt tenni. Több figyelmet igényel, mint egy csecsemő. Nem, soha nem vállalnék be egy ilyen gyereket, akkor sem, ha az én vérem. Egy életem van.
Tisztelem azt aki azt mondja feláldozna ezért mindent,de én nem tudnám megtenni.Ismerek olyat aki megtette,nagyon becsülöm,de csak a sérült gyerekének él non-stop gondozza,a szüleivel él,ők tartják el őt meg a gyereket,az állam alig ad,az is kevés,se munka,se párkapcsolat,semmi...ő ezt elfogadta,én nem tudnám,pláne ha van már egy nagyobb gyerek akkor ezt nem is lehet szerintem össze egyeztetni.
Keresnék neki egy bentlakásos otthont,és amilyen gyakran csak tudnám látogatnám,ha olyan állapotban lenne többször hazavinném hétvégékre,ünnepekre,de nem tudnám a hét 7 napján 0-24-ben gondozni.
Sok betegség kiderül ultrahangon. Ha még akkor megtudom, nem tartom meg. Van gyerekem, most várom a másodikat és végignézve a neten sok beteg gyerek kínlódását, nem bírnám ki ha végig kellene néznem a gyerekem szenvedését. Szóval ha az elején megtudom, eleve nem tartom meg.
Ha később lesz beteg vagy nem látszik az ultrahangon, nyilván küzdök érte minden erőmmel a lehetőségektől függően. Ebbe viszont belegondolni is szörnyű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!