Egy szülő jobban szereti a gyerekét, miután elköltözött?

van ilyen mondás is

"távolról könnyebb szeretni"

mert akkor persze nem zavar sok vizet, nincs talp alatt

Szerintem erre igen egyszerű a válasz, én legalábbis ezt látom magunkon. Egészen egyszerűen, amíg a szülő és a "gyerek" minden áldott nap látják egymást, sokszor elfogy a téma, vagy olykor egymás agyára mennek, egymáson töltök ki a napi feszültséget, stb. Amint a gyerek kirepül és elköltözik, már nem lesznek mindennaposak a találkák, nem lesz mindennap feszültség a két fél között, ha valaki bal lábbal kelt. Egyszerűen normál kapcsolat esetén szerintem megszépülnek a dolgok.

Mi egyszerre repültünk ki a bátyámmal. Anyu örül neki, ha felhívjuk és anno ilyenkor alig beszéltünk fél percet, csak tömören a lényegről volt szó, mostmár van hogy egy órát is eltrécselünk a semmiről. Érzem, hogy hiányzok nekik és zokszó nélkül megfőzik a kedvenc kajáinkat hétvégén, ha jövünk haza. Amíg otthon éltem, addig sosem éreztem, hogy annyira szeretnének, mint amennyire valójában szeretnek és ez fordítva is így van.

Van az a mondás, hogy akkor tudod értékelni igazán azt, amid van, ha elveszíted. Nyilván ez képletesen érthető itt, de szerintem teljes mértékben igaz erre a helyzetre is!