Halál és annak feldolgozása (hosszú)?
Nagyon beteg volt, egy évig itthon ápoltam. Tudtuk, hogy halálos beteg, de reménykedtünk. Egy évig néztem, ahogy szép lassan, testileg-szellemileg csecsemő szintre tér vissza az állapota.
Aztán, eljött a nap. Hazaérek, mondja az ápoló, hogy megetette, megfürdette stb. de rögtön láttam, hogy baj van, a légzése nehézkes és.. egyszerűen tudtam.
Kihívtam az orvost, vizsgálat stb.
Ekkor már napok óta semmire sem reagált, "éberkóma" szerű allapot. Enni evett, csecsemők szopási reflexei visszatértek. Szörnyű a saját szülőjét így látni az embernek.
Az orvos ELŐTTE közli, őelőtte, a betegágya mellett, hogy itt az idő, a kórházig sem biztos, hogy elérünk.
ELŐTTE mondta, közönnyel- mi persze igyekeztünk reménykedni, ELŐTTE nem kimutatni- az utolsó éberkómás napok előtti, kisgyermeki stádiumban aranyos volt és hónapok óta először vidám. Nem akartuk ezt így.
Hogy lehet azt feldolgozni, hogy "éberkómában" volt és nem lehetek sosem biztos abban, hogy akkor ő már nem volt ott?
Hogy tudnám feldolgozni, hogy megvan az esély arra, hogy hallotta a kegyetlen halálos ítéletet?
Hogy lehet feldolgozni, hogy LEHET, hogy mindvégig magánál volt, csak a teste nem engedelmeskedett és ezért nem reagált napok óta semmire?
Fogadd őszinte részvétem!
Hidd el, Ő még előbb tudta, mint az orvos.
Részvétem.
Nincs általános recept a halál elfogadására, minden ember másként éli meg. Én tudomásul vettem, hogy apám beteg, és meg fog halni, úgy voltam vele, hogy ennek így kell lennie, hiába erölködöm, úgysem tehetek semmit.
Sok erőt nektek!
Egy szeretted halála sosem egyszerű. És ezt mindig gyász követi. Pár hét, hónapok, évek. Nincs fájdalmasabb, mint egy fájó szív. Ez idővel enyhül de nem múlik el. Elhalványodik, és hozzá szoksz. Annyira, hogy néha meg is feledkezel róla. De sose az jusson eszedbe, hogy hogyan halt meg, hanem, hogy hogyan élt. ezt ő is így szeretné.
Fogadd részvétemet!
Kit érdekel? Meghalt. Ő már nem fog panaszkodni.
Amúgy nem ismerek olyat aki ilyen vegetatív állapotban még élni szeretne. Én legalábbis tuti azt akarnám hogy kapcsold ki a gépeket.
Őszinte részvétem!
Hidd el,ő már tudta,hogy közel a vég.Nem számít,hogy az orvos előtte beszélt.
Én láttam közelről apám és nagymamám halálát is.Mindketten tudták,hamarabb mint az orvosok.
Részvétem.
Szerintem is tudta, vagy legalábbis érezte.
Ha pedig mégsem, és az orvostól tudta meg, akkor bizonyára megkönnyebbülést érzett.
Az orvosnak igaza van, nem kell titkolózni, attól a haldoklónak nem lesz jobb - max. nektek, abban a hitben ringatva magatokat, hogy ő azt hiszi, minden okés.
De: ő ezt már réges-rég tudta és érezte, jobban, és hamarabb, mint ti.
Milyen kegyetlen halálos ítéletről beszélsz? Ez a baj a hlye társadalommal, hogy a halál az valami szentségtelen dolog, amiről nem szabad beszélni, titkolni kell... hát, egy frászt! Igenis KELL róla beszélgetni - bármilyen nehéz és fájdalmas -, a hadoklóval meg pláne, mert mondjuk elbúcsúzna tőletek?
De esélyt sem kap erre, na EZ az istentelen és szánalmas.
Tényleg ők már ezt előbb tudják és nem jobb nekik a titkolózás. Sőt legtöbbjüket én úgy tapasztalom, hogy még frusztrálja is, hogy pontosan tudják és hülyének vannak nézve.
Egyébként ilyenkor a legvégén már egyáltalán nincsenek ott. Nem vagyok egy ezotéria rajongó spirituális ember, de mindenesetre marha érdekes, hogy eddig az összes haldokló hozzátartozóm a legvégén a már meghalt rokonokhoz beszélt, mintha ott lennének, meg hívta őket, meg mindegyik a sorban legutoljára meghalt közeli hozzátartozónak mondtott ilyeneket, hogy pl. "Sanyi, gyere már, Sanyi gyere.
Ilyenkor már trombitálni is lehetne mellettük, ők már nem ott vannak, nekik az a legfontosabb, hogy "mennek".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!