Nem szeretem a gyerekem?

Hány éves vagy? FFi, nő? Ez sem derült ki. Terveztétek a gyereket vagy véletlen? egyedül neveled? Egy kicsit több info kéne ám.

Csak a leírtak alapján: az, hogy nem köt le azzal, ami őt érdekli elég baj, mert ez az ő fontos élete és ha óvodás, akkor abban a korban van, amikor eldől a viszonya az intézményrendszerrel (iskola). És ha ez téged nem érdekel, akkor nem adod meg neki azt a segítséget, amivel ő sikeres lehet a dolgaiban.

Ranschburg Jenő mondta: A gyereket nem szeretni kell, hanem jól kell vele bánni.Nem az a baj, hogy nem szereted őt, ha nem az, hogy nem bánsz vele jól.

Egyébként napirend kell a családban, hogy mindenki megtalálja a maga örömét a maga idejében. A napirend egyébként is fontos fogódzó egy kisgyereknek. Kell idő, amit neki szentelsz és kell idő magadnak is. Nyilván ne akarj te gépezni mondjuk délután-koraeste, mert akkor tudja ő elmondani a dolgait. Gépezz később este, ha ő már lefeküdt. STb.stb.

Ha pedig nem neked való a családi élet, az elég rossz önismeretre vall, erre előbb is ráébredhettél volna! De rossz ember nem vagy, csak felelőtlen és egy cseppet önző.

Az elvileg érthetö, hogy munka után kell egy kis kikapcsolódás, de csak mértékkel.

Beszéld meg a gyerekkel, hogy munka után fél óráig -óráig hagyjon békén - addig lazítasz, utána viszont te szedd össze magad és foglalkozz a gyerekkel.

Kérdezed, hogy rossz ember vagy-e. Nem, nem vagy rossz ember. De szülőnek nagyon rossz vagy!!! Menekülsz a gyereked elől? Hát kinek mondja el a saját kis problémáit? A hűtőszekrénynek? És ki játszon vele otthon. Hát, bizony egy kicsit neked is kell a saját gyerekeddel foglalkozni.

A gép elé ülni majd ráérsz, amikor amikor a gyerek elalszik. Valóban igaza van az előttem szólónak, hogy talán korai volt a gyrekvállalásod, de most már nincs mit tenni, hozzá kell szokni, hogy foglalkozni kell a gyerekeddel.

Koma, a lőtéri kutyát nem érdekli, neked mihez van kedved.

Én akartam gyereket csinálni, vagy te? Na ugye.

Tessék már felnőni az élethez, mert ez a hiszti ez nagyon nem frankó...

Olyan vagy mint az én anyukám (volt). Tervezett baba voltam, és ráadásul lányt is akart, az lettem. Kicsiként mégsem tudott mit kezdeni velem, szeretett, de unta a babázást. Sosem játszott velem, nem olvasott mesét, nem figyelt rám ha meséltem valamit, sokszor rám is szólt hogy ne beszéljek már annyit, idegesítettem, pedig jó gyerek voltam, nem hisztiztem. Rossz időszak volt ez nekem gyerekként, mert úgy éreztem, hogy nem szeret, és én meg tepertem a szeretetéért. Aztán akkor változott meg a dolog, amikor kamasz lettem, és felnőttesebb témákról is lehetett velem beszélgetni, illetve önállóbb lettem. Kifejezetten jó kapcsolat alakult ki köztünk utána, ami azóta is fennáll. Persze ehhez az is kellett, hogy nem utáltam meg egy életre emiatt, és békés természetű vagyok. Utólag átbeszéltük ezt is, hogy mit érzett amikor kicsi voltam, és nem tudta megmagyarázni mi ütött belé.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy van még remény, hogy megváltozik a hozzáállásod, de addig is próbálj meg változtatni magadon, első lépésnek nem rossz, hogy felismerted a problémát.