7 éves gyerek szintjén vagyok 21 évesen a szüleim miatt?

Egyáltalán nem lenézendő. Megoldani való problémád van, amire meg fogod találni a megoldást.

Sok ember küzd félelemmel a közösségben. Senki nem tartja őket lenézendőnek. Sőt! Nem is látszik kívülről hogy beképzeltség miatt vagy félelemből nem köszönnek-e. Ilyen például a nagyon gyakori pánikbetegség egy fajtája. Sokan szenvednek benne, de nincs a homlokukra írva hogy félnének a közösségben.

Nem irigyellek, de nem voltak rokonok, barátok, szomszéd néni, ahol laktatok? Valaki, akinek elmondhattad volna, milyen terrorban élsz?

Nekem apám betegsége miatt korai félárvaság jutott, aztán teljes árvaság kamaszként, mert anya három műszakban dolgozott, nagyi nem sokat törődött velem. Volt egy idős rokon, nyugdijas tanár, ő tanított engem meg az életre. Haló poraiban is áldom érte, mert így már 14 évesen a saját lábamra tudtam állni. Korán felnőtté váltam, de ez nem vált hátrányomra, persze kőkemény lettem, arra is képes voltam, hogy 33 évesen új életet kezdjek, új helyen, új környezetben. Neked most, 21 évesen kell ezt megtenned, szerencsére ott van a barátod, aki melletted áll.

Nem kell lenézni téged ezért mert a gyerekkorod egy rémálom volt.

Itt neked most a legfontosabb ellazulni és tovább lépni. A pszichológus sem tud sokat segíteni, itt neked most az önbizalmaddal van baj, és azt kell apránként felépíteni. Barátkozni kell, járni kell sportolni vagy társaságba. Célszerű barátkozni emberekkel akik dicsérnek és segítenek ellazulni mert csak így lehet továbblépni.

Az én barátnőm is veled hasonló helyzetben volt, bár őt soha az életben nem verték, de lelkileg eléggé lehúzták mindig. Mindenért ő volt a hibás, és neki is engedélyt kellet otthon kérnie ha valamit akart, és persze amit diákként megkeresett pénzt azt neki mind le kellett adnia mert a szülei szerint neki úgy sincs rá szüksége majd ők fizetnek neki mindent. De ez sem volt így mert továbbtanulás terén neki kellett megdolgoznia azért hogy az x összeg ami kellett neki a felszerelésekre meglegyen. 19 éves volt amikor megismerkedtünk. Én feléjük nyaraltam akkor és ott barátkoztunk össze. A lánynak barátai nincsenek mert a szülei nem engedték nehogy átprogramozzák az agyát vagy tudom is én. De érdekes módon azt engedték hogy velem barátkozzon hogy legyen pasija és 20 évesen már anyuka legyen mert a családba ez a hagyomány. Pedig még nem akarunk gyereket, a barátnőm főleg, mert ő szeretne picit élni, világot látni, szórakozni, bepótolni azt ami kimaradt az életéből. Én ezeket megtudom adni neki minimális szinten, meg a szüleim is segítenek ez ügyben mert nagyon megkedvelték. Fél éve él nálunk mert továbbtanulás révén sikerült kiharcolnia hogy ezért költözik el otthonról, és nem is balhéztak nagyon a szülei miatta. Havonta elmegyünk hétvégére meglátogatni őket mert képesek arra hogy a barátnőm viszonylag jól felépült lelki világát lerombolják.

Persze a barátnőmben is megvoltak a mai napig is megvannak ezek a régi félelmek, amiket igyekszem elterelni.

Én szerencsére ritka türelmes alkat vagyok ilyen téren, mindig biztatom és dicsérem őt, mert ügyes lány, de annyira le van rombolva az önbizalma hogy a finoman elkészített (tényleg finom volt) ebédjét amikor elém rakta majdnem elbőgte magát hogy szerinte pocsék lett. Mert régen a szülei mindig azt mondták hogy főzzön hétvégente hogy ők pihenhessenek és bármennyire is pici hiba volt benne már belé kötöttek, hogy tökéletes munka kell szerintük. Amikor kitakarított egyetlen egy porszem miatt direkt összekoszolták jó erős foltokkal az asztalt hogy csinálja újra. Direkt csinálták ezt vele. Idehaza is minden baja van sokszor ha kitakarít szívességből és ha hazaérünk már tiszta ideges lesz hogy mikor ordibálunk vele. Én járok dolgozni, szüleim is, meg barátnőm is eljár egy üzletbe napi 6 órába hogy a suli mellett legyen egy kis pénze, főleg hogy ő csak ilyen gyors tanfolyamra jár ami nincs mindennap és nem szeret itthon egyedül lenni, meg mi sem akarjuk mert így ha társaságban van így jobban eltudja érni azt hogy továbblépjen. Nagyon sokat változott amióta együtt vagyunk már vannak barátai, végre kezdi jól érezni magát a bőrében és sokkal nagyobb lett az önbizalma is. Persze még így is vannak gondok, sokszor már idegbajt kap ha valami nem úgy sikerül ahogyan elképzelte és fél attól hogy jól leszidják de a munkahelyén is türelmesek vele mert én főnökömnek a fia ott a főnök és én szerveztem be neki a munkát és én mondtam nekik hogy mi a helyzet milyen volt régebben és ők mindent megtesznek azért hogy ne legyen rossz neki ott mert ha ez nem jön be utána az életbe nem fog tudni elhelyezkedni úgy hogy ne kapjon idegbajt. Pszichológust mi egyenlőre nem erőltetjük mert egy pszichológus ismerősöm szerint így próbáljuk először megoldani a problémát mert így biztos jobb és tartósabb lesz a siker hosszabb távon.