Anyám hozzám költözött, és hobbit űz a piszkálásomból? Tanácsra lenne szükségem?

Sziasztok! 23 éves lány vagyok, 5 éve költöztem el a családi fészekből, azóta laktam az akkor aktuális párommal, lakótárssal, és egyedül is. 1,5 éve van fix munkahelyem, ahol most léptem feljebb, és még tavasszal is fogok (ez többek között fizetésemeléssel jár). Átlagos 6 számjegyű fizetésem van, és egy átlagos 50 nm-s "legénylakásban" lakom. Nos, édesanyám válik a férjétől (18 év után), albérletbe akart menni, amíg talál egy megfelelő kis házat magának és a 17 éves húgomnak. Én novemberben felajánlottam neki, hogy ne legyen bolond, ne fizessen most egy albérletért, költözzenek ide addig, jól megleszünk. Egyébként is egyedül voltam, nekem is jól jött egy kis társaság. Decemberben be is költöztek a tesómmal, és ekkor kezdődtek a problémák... A folyamatos piszkálásom, a számlák miatt, az életvitelem miatt, az egyéb dolgaim miatt. A számláimmal mindig rendben vagyok, mindig az előző havit fizetem, mint sokan mások. Sokat járok bulizni, sokat vagyok a barátaimmal, viszonylag sok pénzt költök, de két munkahelyem van ehhez (az állandó, és egy alkalmi 2-3 hetente). A testvéremmel kivételezik, mert neki kemény a 11. osztály, ezért ő este pl nem tud már elmosogatni. Én 8-12 órákat dolgozom, hajnali keléssel, fizikai munkát végzek, alig vagyok itthon, mégis az én nyakamba szakad minden. Ők elég kupisok, én szeretem ha rend van, ha nincsenek zsepik eldobálva a lakásban, ha nincs minden sz.r kib..szva az étkező asztalra. Anyámat nem zavarja a saját kupijuk, de ha kicsit rendet rakok az már probléma. Azt mondja a barátainak, hogy én képtelen vagyok alkalmazkodni. Ha kér valamit, megcsinálom, a kereskedelemben dolgozom, mindennap több kilót cipelek haza, mert bevásároltat velem, nem dohányzom a lakásban, mert őt zavarja, nem hozom fel a barátaimat, mert tudom, hogy ha este hazaér nem a mi nevetésünket akarja hallani. Nem megyek bele a részletekbe, mert az nagyon hosszú lenne... Lényeg, hogy tegnap volt egy direkt kötözködése, az a csakazértis típusú, elmentem itthonról inkább, de úgy érzem ideje lenne beszélnem vele. Ő egy szikla, hozzá mindenki alkalmazkodik, nincs olyan ember az életében aki nemet mondana neki. Úgy érzem nem fogadja el, hogy az elmúlt 5 évben felépítettem egy saját kis életet magamnak, nem tartja tiszteletben, és nem is érzi, hogy bármiért büszkének kéne lennie rám. Kitaláltuk a tesómmal, hogy februárban beiratkozunk egy alap angol tanfolyamra. Szinte ujjongott, hogy végre megtanul a húgom angolul, évek óta ezt mondja neki. Nyilván én saját pénzből fizetem ki magamnak (mint mindent), egyből beleköt, hogy nem hiszi, hogy nekem pénzem lenne erre. Én itthon tanulom magamtól a nyelvet, (amikor a saját laptopomhoz jutok), de azon is csak lekicsinylően mosolyog, hogy "jólvan kislányom, tanuljad csak...". Én ebben a hónapban már kifizettem a saját rezsirészem, ő még mindig nem, mégis piszkál, hogy erre-arra hogy van pénzem. Az elmúlt egy hónapban annyit túlóráztam bent, hogy összejött 2 hétnyi(!!!). Ez majdnem 100 óra. Nem szeretek itthon lenni már, próbálok még többet dolgozni, programot csinálni. Szeretnék vele beszélni, hogy próbáljon kicsit elfogadni és alkalmazkodni, de tudom mi lenne abból a beszélgetésből. Kérlek mondjatok valami okosat, mit mondjak neki, hogy megértsen? A húgommal nincs semmi baj, őt szeretném kihagyni ebből.