Szerintetek öröklődhet a párkapcsolatra való alkalmatlanság?

22 éves, egyetemista lány vagyok. A szüleim 2 évvel ezelőtt elváltak, de már 11-12 éves koromtól kezdve nem voltak együtt, bár egy fedél alatt éltek, de nem is beszéltek egymással. Az életemben természetesen mindketten részt vettek továbbra is, de szorosabb kapcsolatot mindig anyuval ápoltam. Édesapám aztán végül 5-6 évvel később nehezen, de megtalálta a nagy őt, akivel most is együtt élnek. Anyukám 8 évig kisebb próbálkozásokat leszámítva egyedülálló volt, de nagyon szeretett volna már találni valakit magának és 2 éve ez sikerült is végül. A napokban beszélgettünk erről, és azt mondta, hogy úgy érzi, bármeddig is várt a mostani kapcsolatára, nem akarná sokkal szorosabbra fűzni a szálakat, tehát pl. öszeköltözni. Talán túlságosan is megszokta már az egyedüllétet és nem nagyon tud vagy akar már alkalmazkodni senkihez és neki így pont elég, hogy hetente 2-3 napot együtt töltenek, de utána igényli is már az egyedüllétet, amikor mindenki békén hagyja. Na most, én ugyanígy vagyok ezzel. Nekem is van egy 3 éves kapcsolatom, de ugyanígy érzek. Mi is leginkább hétvégén vagyunk együtt, örülök, amikor jön a párom és várom, nagyon szeretek vele lenni, de az, hogy mindennap együtt legyek csak vele, az nekem is sok lenne. Én is eléggé igénylem az egyedüllétet. Mivel a válás óta én anyuval élek, még azt is mondta anyu, hogy velem tök jó együtt élni, épp mert hasonlóak az igényeink és milyen jól megvagyunk így ketten. Én is épp így érzem, nekem jó így, dehát az mégsem járja, hogy majd életem végéig vele éljek. De már egyre kevésbé látom, hogy mikor vagy kivel fogok és akarok majd közös életet kezdeni. Tudom, hogy 22 évesen még nem vagyok elkésve, és nem az riaszt, hogy családot alapítsak, gyerekeket nagyon szeretnék pár éven belül, de én is úgy érzem magam, hogy párkapcsolatra alkalmatlan vagyok, hasonlóan anyuhoz. Lehet, hogy én is miatta lettem ilyen, vagy csak örököltem a természetét?