Szüleimmel miért nem lehet megbeszélni a problémáimat?

Arra lettem nevelve, hogy ne mondjam el semmi problémámat szüleimnek. Ha mégis megteszem, csak a kiabálás megy.

Pl. szüleim tudják, hogy betegesen félek a fogorvostól. Nem vagyok gyáva, véradásra simán megyek, dokihoz simán megyek, de a fogorvos a rémálmom. Holnap megyek kihúzatni egy fogam, megkérdeztem, hogy nagyon fáj-e, meg mondtam hogy kicsit félek, erre elkezdtek kiabálni velem, hogy másnak nagyobb problémái vannak, meg hogy hogy lehetek ilyen hisztis, meg fejezzem már be az állandó panaszkodást.

Máskor azt meséltem el anyának, hogy az egyik tanárom igazságtalan és buta mint a föld, erre annyit mondott, hogy ne hisztizzek hanem szokjam meg, ilyen az élet.

De mindig ez van. Mostanában ráadásul nagyon magam alatt vagyok, kiskorom óta komoly lelki gondjaim vannak, sose tudtam beilleszkedni, ami miatt mindig cikiztek pl suliban... Ha erről próbáltam beszélni velük, kinevettek, meg azt mondták én vagyok a béna, és szedjem össze magam, ne nyafogjak. Tehát ebben nőttem fel, most pedig nagyon komoly problémákkal szembesültem. Nincs senki, akihez bizalommal fordulhatnék, úgy érzem nem áll mellettem senki, és egyre többször érzem magam depressziósnak, és gondolok arra, hogy egyszerűbb lenne az öngyilkosság. De nem akarom, segítségre lenne szükségem, de szüleimhez nem fordulhatok, mert nem vennének komolyan, azt mondanák csak sajnáltatom magam.

Soha nem hallgatnak meg. Pénz szempontjából nincs gond, mindent megadnak nekem, amire szükségem van, de ennyi, soha nem foglalkoznak velem, nem volt még soha egy őszinte beszélgetésünk, nem fordulhatok hozzájuk semmivel. Miért ilyenek?