Miért kéne ennyire eltávolodni a szülőktől?

Nyilván más ha vki otthon lakik mint te, így semmi változás az életedbe a gimihez képest és persze ha jó a viszony akkor nyilván kommunikáltok erről is napi szinten.

De ha vki nem otthon lakik mert ott nem volt egyetem vagy nem az amelyikre menni akart és mondjuk hetente 1 szer beszélnek telefonon, abban az 5 percben biztos nem a vizsgáiról fog beszámolni, hiszen eleve leszakadt a szüleiről, az egyetemet ő végezni, ők sem számolnak be a munkahelyi dolgokról hogy óráról órára mi történt. Nyilván aki már leszakadt az egyetem mellett sok más olyan dolog is kiteszi az életét amire egy otthonlakó nem is gondol. És valószínű hogy azokról fog beszélni. Akik már nem otthon laknak annak fura beszámolni a jegyeiről mint egy óvodásnak. Te akit a szüleid tartanak el és gyerekstáuszban otthon ülsz és gimihez képest semmi nem változott életed legfontosabb eseménye még mindig a suli. Másnak meg ez már csak egy szelet az életéből ha az egyetem mellett dolgozik is vagy épp már a párjával költözött össze az egyetemi évei alatt.

" nekem normálisan reagálnak mindenre"

Hja, akkor masnal is biztos igy van :)

en jartam egyetemre, de egy masik varosba. Jo volt a kapcsolatom a szuleimmel, de megis kinyilt a vilag amikor kulon koltoztem. Volt hogy 6 hetig nem voltam otthon, szabad voltam, azt csinaltam amit akartam. Szuper volt.

A testverem meg otthon maradt egyetem alatt, neki voltak surlodasai, foleg amiatt hogy hova mesz mikor josz haza miert ittal, olyan dolgok amik egy szulot termeszetesen erdekelnek, egy fiatal felnottet meg termeszetesen bosszantanak :)

Ha en reszegen hazamasztam a koliba negykezlab, azzal sem foglalkozott a kutya sem. Es ez jobb volt igy mindenkinek :)

Szerintem sokan attól érzik felnőttnek magukat, hogy a szüleik képébe vághatják, hogy "semmi közöd hozzá":)))

Én anyámmal lakom, noha már dolgozom, de ettől még sikerült "elszakadni", és ettől még igen, elmondtam, ha pl. csúsztattam egy vizsgát, és tudomásul vettem, ha nem tetszett neki - ő meg tudomásul vette, hogy az én döntésem. Felnőttként is meg kell tanulni egymás mellett élni, ez is van akkora "feladat", mint külön költözni... Mert bevágni magam után az ajtót, az egy dolog, de "haza is kell jönni", a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt...

Apámmal sosem éltünk együtt, majdnem naponta beszélünk telefonon, és kb. órára tudom a napirendjét:) Mert attól, hogy nem élünk együtt, még tarthatunk szoros kapcsolatot... Szóval ez családfüggő, a családtagok személyiségétől és a családi szokásoktól függ... Abból, hogy ki milyen kapcsolatot tart a szüleivel, nem kellene egyből messzemenő következtetéseket levonni...

Nekem tudják a szüleim, hogy mikor megyek vizsgázni. Vizsga napján este meg felhív anya, apa, nővérem, hogy hogy sikerült, hát honnan tudjam, nincs még eredmény. Akkor ezek után minden nap felhívnak, hogy tudom-e már.

Még ha tudom is, nem biztos, hogy elakarom mondani.

Nem rosszindulatból csinálják ezt, de ennyit hadd tartsak meg magamnak.

Én már rég nem a szüleimmel éltem, sőt, már családom volt, amikor elkezdtem egyetemre járni, mégis elmeséltem, hogy hogy haladok, tudták, hogy mikor vannak vizsgáim, és pl. szigorlatok, vagy államvizsga után rögtön fel is hívtam a szüleimet, hogy elmondjam, mi volt. Szóval szerintem nem gáz ez, főleg, ha valaki még a szüleivel is lakik.

Viszont az is igaz, hogy vannak szülők - főleg, ha ők maguk nem jártak egyetemre -, akik egy elrontott vizsga miatt is égzengést csinálnak, mert azt hiszik, hogy ez valami szégyenletes dolog, pedig megesik mindenkivel, és úgyis meg lehet próbálni újra, tulajdonképpen nem jelent semmit. Na, ha ilyen szüleim lennének, nekik én se számolnék be róla, csak utólag, amikor már nincs min patáliázni.