Szülők, ti rákérdeznétek a lányotoknál?

Én is így vagyok mint te, (20 évesen), unokatesóm is (23), de én speciel nagyon nem szeretném, ha a szüleim kérdeznének erről. Volt már rossz élményem velük és a fiúkkal kapcsolatban, és amúgy sem olyan a kapcsolatunk. Csak zavaró lenne és idegesítő, ha megkérdeznék.

Viszont én szeretnék majd a gyerekemmel (ha lesz) normális kapcsolatot. Ha neked ilyen van a szüleiddel, akkor azért fura, hogy nem érdeklődnek a dolog iránt/irántad.

Nekem sem volt még 21/f létemre.Én várom a "sült galambot". Elég szar gyerekkorom volt.Gyakran piszkáltak mert alacsony és vézna voltam.E mellé az alkoholista apa akiről a hátam mögött pletykálgattak a suliban, szintén nem tett jót az önbizalmamnak.Aztán párszor a nagy megmondó csajok elhordtak mindennek így végkép elvettek a kedvem h bepróbálkozzak bárkinél is.

Most jelenleg úgy vagyok h végre szereztem 1 kis önbizalmat, már nem félek annyira szerepelni (pl) mint rég.Félek h 1 visszautasítás nem tenne nekem jót.Meg nem is tudom h kell e egyáltalán barátnő.Annyira biztos nem h fűnél-fánál bepróbálkozzak, csak azért h elmondhassam h volt valakim.A gond h társaságba se nagyon járok.Bár vannak barátaim, de ők is olyanok mint én(a szar gyerekkort leszámítva).

A tesóm aki 26 (nő) szintén hasonló cipőben jár mint én.

Szerintem a lánynak is lehetnek önértékelési problémái.Azért nem volt még eddig senkije, mert lehet kevésbé előnyös a külseje.Ez miatt pedig még inkább elszigeteli magát.Nekem is segített volna /segítene ha vki dicsérné a külsőmet.Nem vagyok 1 adonisz, de azért az anyámtól legalább jól esett volna, ha egyszer azt mondja h szép a fia v vmi hasonlót.

Szóval sok hasonló korú fiatalt ismerek akinek még nem volt kapcsolata.Igaz zömével férfiak.

De 1 szülő ilyenre nem sűrűn szokott rákérdezni, még ha furcsállja is.

Én már a húszas vége fele vagyok, és nem volt senkim. De soha nem is bánkódtam emiatt, és nem volt bennem vágy, hogy párkapcsolatom legyen. Elméletben talán, de gyakorlatban nem. Lehet, hogy aszexuális vagyok, nem tudom.

Beszélgethetnék anyukámmal erről, remek a kapcsolatunk, de úgy érzem, nincs miről beszélni. Boldog vagyok. Ha majd nem leszek az, beszélek vele.

(Ő sem kérdezett rá soha, hogy mi a helyzet, miért nincs "senkim".)

Nekem sem volt senkim, csak a 23. szülinapom előtt pár hónappal jöttem össze a barátommal. Fogorvosira járok, nem nagyon jártam el sehova, nem volt időm/erőm/kedvem. Ráadásul az évfolyam 60-70%-ánál idősebb is vagyok. Voltak, akik tetszettek, ezekről tudtak is a szüleim, meg arról is, hogy nem nagyon kaptam visszajelzéseket, hogy kölcsönös lenne a szimpátia. Aztán már lassan kezdtem bedepizni a magánytól, főleg vizsgaidőszakban. Jobb ötlet hiányában regisztráltam társkeresőn. Erről viszont a mai napig nem tudnak, nem beszéltem nekik róla. 10 hónap alatt 3 sráccal találkoztam, a 3. a jelenlegi párom. Nem tudják, hogy társkeresőn jöttünk össze, bár szerintem sejtik. Teljesen véletlen, de ő meg orvosis volt, így mindenki azt hiszi, hogy eyetemen ismertük meg egymást.

Szerintem ne zaklasd ilyennel a gyereked, engem nem zaklattak a szüleim, de a nővérem és a rokonok igen. Rettenetesen gyűlöltem.

Majd amit szeretne, úgyis elmond, amit meg szeretne, azt meg jobb nem kérdezgetni, mert csak eltaszítod magadtól, még ha akaratlanul is.

Rengeteg hasonló ember van 1 kapcsolatot leszámítva gyakorlatilag én is ilyen vagyok.

Am meg nem minden embernek kell kapcsolat a boldogsághoz valaki elvan a saját kis világában is.

Csak néhány példa Isaac Newton, Mark Twain, Nikola Tesla...

Egyiknek se volt párkapcsolata, de ettől nem voltak rossz emberek.

És nem nem kérdeznék rá mert ez az ö magánügye.

Am meg ez nem egy olyan dolog amitől most a Föld kifordul a tengelyéből. Persze lehet mondani h az aki nem szál jégre nem tanul meg korizni viszont nem is esik pofára.