Tényleg fura ahogy élünk?

29 éves vagyok, a szüleim régen elváltak, apámé maradt a 2 szintes családi ház, ami ketté van osztva, külön bejárattal, mintha 2 lakás lenne. Amikor elkezdtem dolgozni, mondta, hogy a felső szinten lakhatok, végül is olyan mintha egyedül élnék, és nem kell egy idegennek albérletet fizetnem. Havonta beleadom a részemet a rezsibe, de egyébként teljesen külön háztartásban élünk, külön főzünk, nem szólunk bele egymás életébe, nem jelentjük be, hogy ki hova megy, mikor jön (kivéve ha több napig távol marad valamelyikünk). Előfordul, hogy több mint 1 hétig nem is találkozunk, mindketten sokat dolgozunk. A családi program nálunk abból áll, hogy 2 hetente összejövünk a nagymamámnál vasárnap ebédre, illetve ünnepekkor, szülinapkor, nyáron közös nyaralás. Ennek ellenére szerintem összetartó a családunk, ha bárkinek segítségre van szüksége, nem kell 2x szólni miatta. Mondták már, hogy fura ez az egész így, mert nem nagyon találkozunk, nem ülünk le esténként közösen vacsorázni, beszélgetni, amikor csak egy emelet választ el minket. Nálunk gyerekkoromban sem volt közös vacsora, mert akkor is csak vasárnaponként ért rá mindenki. Ha máshol laknék, akkor sem járnék haza enni, és nem is várnám el, hogy majdnem 30 évesen a szüleim etessenek. Szerintetek többet kellene apám nyakán lógni? Ennyi idősen nem hiszem, hogy hozzá kellene igazítanom az életemet. Szoktunk beszélgetni, de ha semmi olyan nem történik ami nagyon fontos lenne, akkor csak 2hetente a közös ebédnél. A fontos dolgokat meg szoktuk beszélni, de feleslegesen nem megyek le hozzá cseverészni. Szerintem nem ettől függ, hogy egy család összetart-e. Mi a véleményetek erről?