Igaz az, hogy a gyerek is úgy fogja nevelni a gyerekét, ahogy őt nevelték?

Teljesen nem igaz de valamennyire igen.

Én pl azt nagyon bánom, hogy gyerekkoromba soha nem jártunk múzeumba, így én biztos fogok a gyerekemmel járni, de múltkor észrevettem még ahogy a gyerekre szóltam a hangsúlyom is olyan volt mint anyué régen.

Nem tudom honnan szednek az emberek ekkora hülyeségeket.......

Mivel minden ember más minden ember mást gondol dolgokról és másképp neveli a gyerekét is

Pl ha valakivel nagyon szigorúak a szülei az sokkal lazábbán neveli a gyerekét

En biztos hogy nem ugy fogom nevelni a gyerekemet ahogy anyu tette..

csak a haz elott lehettem,mindig megszabta hogy kivel lehetek kivel nem nem lehettek barataim mert neki mindenki rossz a volegenyem is egy sz.r szemet allat a szemeben ugyanez a tesommal is.. anyu szigoru volt rettenetesen tesom engedekeny ( tesom es koztem 20 ev kulonbseg van..)

rengetegszer ordibalt es ordibal... huu. szereto anya de megis nagyon szigoru ellenseges.. amikor 20 fok volt tavasszal bundas kabatot kellett felvennem sallal kesztyuvel sapkaval csizmaval.. :D mindent megkaptam de kb 12 eves koromtol a szeretetet nem.. a szamitogep hatasa.......................... En nem igy fogom nevelni a gyerekemet,most elzarkozott vagyok anyu elol egesznap gepezik en vezetem a haztartast ( bevasarlas,takaritas,fozes) anyu pedig gepezik.. jo mi???

Nekem mas a felfogasom nem igy lesz az biztos....

Nem egészen, de van benne igazság.l

Sőval ha valaki egy általában normális családból jön, akkor ugyanazt a példát viszi tovább, ugyanazokat a rossz nevelési dolgokat is átveszi, mint a jókat..

Ha valaki szuper példát lát az is tveszi..

Viszont aki rossz példát lát, az prőbál tenji ellene... Vgy túl a kásik végletee törekszik, vagy egy-egy dolgot elkövet a szülei hibáiból, de alapvetően odafigyel, hogy ne legyen olyan, mit az ő szülei votak.

Sokáig én is ugy gondoltam,nhogy a szüleim rosszul neveltek ( amúgy nem, de sok hibájuk an, elfelejtettek a gyerekeikben, tehát bennünk önbizalmat építeni, így egyikünknek sincs, kb önbecsülése) viszont rájöttem, hogy ehhez mi is kellettünkm a mi szemelyiségünk is. A szüleim nem tudták, hogy nekünk ennyire kell a visszacsatolás, csak már most amikor 30 évesek vagyunk/ leszünk

De nekem nem kelle ezt a hibát elkövetnem, nem is fgom..

Plusz a az ember tudja, hogy ilyen hátránnyal indul a gyeekvállaláshoz, az tesz érte..

Általában azok nevelik ugyanúgy a gyeekeiket, akik nem gondolják ugy, hogy a rossz, nem akarnak változtatni rajta..

A tesód sosem lenne olyan, mint az anyád, mert nem akar olyan lenni... Ez a nem mindegy..

Ő tudatos leny, tud tenni eeker...

Nem. Az ember személyisége elég sokat számít. Anyám pl. keveset beszélt velem, nekem be nem áll a szám... Sokkal érzelmesebb is vagyok, kíváncsibb is... Persze van, amit hasonlóan csinálnék, de ebben sok van abból, hogy a különbözőségen kívül hasonlóak is voltunk. A saját személyiségemet, képességeimet, értékrendemet viszem bele a gyereknevelésbe, ez elég egyértelmű.

Ja és gyerektől is függ, hogyan célszerű, illetve lehet nevelni. Jó szülő máshogy neveli a különböző gyermekeit, igény szerint... Van, aki korlátokat igényel, más nagyobb szabadságot ésatöbbi.

Ahogy a mondás tartja: Az alma nem esik messze a fájától.

És valóban, amióta Anya vagyok( 18-21 évesek a fiaim), főleg hogy idősödöm egyre jobban hasonlítok az Anyukámra. Nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is. Tisztán előttem a kép amikor fogadkozom lánykoromban, hogy nevelés, szigor terén más leszek, sokkal lazább mint Anyu volt. Valamiben tényleg más vagyok: pl én sokkal többször dicsérem a gyerekeimet, pozitívan megerősítve az énképüket és a gyerekek fiú létükre nyitottabbak hozzám, ha problémáik vannak mint az Apjukkal.

Viszont amiben egyezek Anyuval: Anyu iszonyatosan lelkizős volt, egy kissé konzervatív látásmódú és ha össze is vesztünk ő soha nem hagyta, hogy hosszú ideig duzzogjak, ne beszéljek vele mert utánam jött és meggyőzött arról, hogy ez a szigor az én érdekeimet is szolgálja. Néha ledöbbenek azon, hogy én is kísértetiesen ilyen vagyok: befolyásolom, megpróbálom meggyőzni a gyereket arról hogy amit teszek az ő érdekeit szolgálja. Annak idején sokat vittek kirándulni, nyaralni a szüleim. Utáltam múzeumokba járni. Amióta meg vannak a gyerekeim akik azóta már felnőttek, visszük magunkkal őket nyaralásokra, kulturális programokra. A nagyobbiknak tetszik, viszont a kicsi olyan mint én voltam... lázadozik... makacskodik...de végül mindig eljön a programokra.

Végül is mindent összevéve én úgy érzem fiaim nevelése nem torkollott zsákutcába. Becsületes,illedelmes,megbízható, értelmes, értékes fiatalemberekké váltak.Nemcsak én mint elfogult Anya mondom ezeket, hanem amikor ismerősök találkoznak velük és a pozitív visszajelzésükkel megerősítik mindezt.

Már óvodás koruktól kezdve szemmel követtem kikkel barátkoznak.. nem tiltottam senkitől őket, de elmondtam a véleményemet. Tini korukban is így volt... nem beszélve arról, hogy időben haza kellett érniük, ha késtek elvártam, hogy felhívjanak... és nem voltak éjszakai kimaradások, seggrészegre történő tivornyáik sem...

Mostanra kialakult egy baráti körük,akikkel nem kocsmákban gyűlnek össze vagy zenés szórakozóhelyen hanem igényes kávézókba.

Mostanra már tudom, hogy a " féket kiengedhetem", el fogadom, hogy felnőttek lettek, külön utakon járnak.. Viszont amíg élek vigyázó szemeimet rajtuk fogom tartani.

Sajnos nem él már az Anyukám, de örökre hálás leszek neki, hogy úgy nevelt, ahogy nevelt... és ezt a nevelést én is átadhattam a fiaimnak.

Tapasztalataim alapján cáfolom ezt a dolgot. Igaz, még kicsi a fiam és engem a nagymamám nevelt fel, amiért borzasztóan hálás vagyok, de pont ellenkezőleg próbálom nevelni a fiamat, mint ahogy a nagymamám nevelt engem. Nem szeretném hogy olyan legyen a fiam (bizonyos értelemben) mint én.

Szerintem ez akkor igaz, ha a szűlők jó példát mutatnak a gyerekeiknek. De amit a gyerek rossz dologként élt meg, biztosan nem fogja megcsinálni a saját gyerekével.