Mit tennél, ha újrakezdhetnéd?

Szerintem ha kello onismerettel, es elfogadassal lepsz egy kapcsolatba/hazassagba, ahol tudtok kommunikalni, nem lesz olyan, hogy megbantad az eleted.

Sosem bantam meg, hogy o lett a ferjem, es a kapcsolatunk harmonikusabb lett a gyerekkel.

Mi most vagyunk a legnehezebb korszakban. Van egy 1,5 évesünk aki még mindig nem alussza át az éjszakát, elég hisztis tud lenni, nehezen eszik, nehezen alszik + terhes vagyok a másodikkal + nap 8-10 órát dolgozom...szóval elhiheted, eszembe jutott már ez a kérdés.

Különösen akkor, mikor találkozunk korunkbéli párosokkal, akik gyerek nélkül utazgatnak, bulizgatnak, nyalják-falják egymást és élvezik az életet. Tényleg kötetlenül, azt teszik amihez kedvük van, bármikor kimaradhatnak, bármikor beülhetnek valahova. Ilyenkor elbeszélgetünk, hogy mi hiányzik a régi életünkből. Mert bizony egy jó alvás, egy nyugis vacsora vagy egy sima rohanás nélküli bevásárlás, nagyon csábító tud lenni.

De aztán rájövünk, hogy ez egy másik életszakasz, ebben az életszakaszban nem a nyugalom, lazítás és pihenés van a főszerepben és úgy érezzük teljesen rendben is van ez így. Sőt, meg sem tudom érteni, hogyan tudtam annyi ideig élni gyerek nélkül. Persze iszonyat fárasztó minden reggel évi 365 napon keresztül 6:30-kor kelni, de mégis így utólag, hogy tudom milyen a gyerekemmel, beleszakadna a szívem, ha nem lenne ő nekem. Ez egy olyan dolog, amiről fogalmam sem volt amíg nem született gyerekem. És ebből a szempontból tudom néha sajnálni a gyerekteleneket, mert igazából nem is tudják, miről mondanak le.

Eddig azt hittem, imádom a férjem, őt imádom a legjobban a világon. Na amikor megismertem a gyerekem (direkt nem szülést írok, mert nem a szülés pillanatától éreztem ezt, hanem szépen lassan jöttek az érzelmek), na ez az érzés meghatványozódott. Ahogy ránézek arra az ártatlan kis lényre, aki lerántja a terítőt majd máris rohan a seprűért mert segíteni akar és szíve minden szeretetével magyarázza, hogyan seperjem össze és már nyitja is a kukát...ezt az érzést, ezt a hirtelen dühből azonnal mérhetetlen szeretetbe átcsapó érzést nem lehet leírni.

Tehát röviden válaszolva minden életszakasznak megvannak az előnyei és hátrányai, ha ezt elfogadja az ember akkor tudja élvezni az aktuális életszakaszt. Nagy butaság egy életszakaszban egy másik életszakasz után vágyni, mert akkor sohasem leszünk boldogok. Egyébként a gyerektelen életszakaszban is mindig vágyik valamire az ember, csak a gyerekes szakaszban ez már megvan és elfelejtődik minden. Gyerekkorban kamaszok akarunk lenni. Kamaszkorban felnőttek akarunk lenni. Fiatal felnőttként karriert, lakást, kocsit, jó fizetést, párt/családot akarunk. Kisgyerekes családban nyugalmat, pihenést, lazítást, fiatalkori szenvedélyt akarunk. Aztán meg később visszasírjuk, amikor még kicsik voltak a gyerekek... Sokkal egyszerűbb elfogadni ami van és élvezni abból amit csak lehet.

Én pl most ebben a pillanatban azt élvezem, hogy hatalmasat tudtam aludni, mert csak 2szer kelt a gyerek és összesen majdnem 6 órát aludtam, szóval tele vagyok energiával.