Hogy mondjam el a szüleimnek, hogy személyiségzavarom van? Elmondjam egyáltalán vagy hagyjam?

Elsö vagyok.és képzeljétek, 18 évesen nekem is megàllapitottäk ugyanezt a betegséget.Igaz, hogy nagyon-nagyon problémàs kamasz voltam, volt ott minden, iskolakerülés majd kirugàs, balhék, csavargàs, rendörségi ügy.Olyan is Volt, hogy hetekig nem tudtàk hol vagyok, miközben összevissza csavarogtunk az orszàg különbözö részein, punkok vagyunk jelszôval.Aztän kb 20 évesen odàig eljutottam, hogy kinövesztettem a hajam, meg elkezdtem normàlisan öltözködni, de a hülyeséget tovàbbra is folytattam, csak mäsképp.Ekkor jöttek a drogok.24 éves koromban én is pänikbeteg, depresszios voltam, öngyilkossägi gondolatokkal.Egyik dokitol ki, a màsikhoz be, de persze semmi eredménye nem Volt.Aztän egyszer szépen vettem egy 180 fokos fordulatot.Most 28 éves vagyok, elköltöztem, tanulok, van jo munkàm, nemsokàra férjhez megyek, teljesen normàlis életet élek, minden régi dolgot megszakitottam.és csodàk csodàja, semmi bajom :-) teljesen rendbejöttem mindenféle gyogyszer nélkül.Ezeken a bajokon ugy lehet segiteni, ha kigyomlàlod az életedböl a dolgokat, amik boldogtalannà tesznek téged.szoval Kérdezö, ez a borderline-személyiségzavar is olyan, hogy tök jol hangzik, de igazàbol semmi értelme.Ne erre gondolj, hogy te borderline-os vagy, hanem arra. hogy 20 éves vagy, elötted az élet, ez a fantasztikus, nagy kaland!Szoval egyszerüen légy boldog :-)