Szülők, mit szólnátok ahhoz ha lenne egy 17 éves fiatok és fel akarja adni az életet?

Sajnos ebben az életkorban ez nagyon-nagyon gyakori. Én is átmentem ezen a szakaszon anno...

Pszichológus! Mindenféleképpen segítség kell neki, hogy gyorsabban és könnyebben átjusson ezen az életszakaszon. Nem pofon, nem óbégatás...azzal semmire nem megy a szülő, akár valós oka van a dekadens érzéseinek, akár nem.

Én vagyok az egyik "pofozkodós válaszoló". Úgy gondolom, hogy 17 évesen, mikor már azzal vagánykodnak, hogy ők milyen felnőttek, nem kéne "unalomból" öngyilkosnak lenni. Persze van olyan helyzet, amikor az embernek eszébe jut ez a gondolat, mikor pl. elveszíti a gyerekét, vagy halálos betegségben szenved, de 17 évesen, mikor még ott van előtte az élet, mikor még igazán nem is élt, ezen nem kéne gondolkodni. Én is voltam kamasz, ahogy sokan mások, de nem hiszem, hogy 5-10-30 évvel ezelőtt is ilyen sok kamasz akart öngyilkos lenni. Pedig a testünkben-lelkünkben ugyanazok a folyamatok zajlottak, mint a mai fiatalokéban.

És nem vagyok egy szadista állat, soha nem verném meg a gyerekem "csak úgy", de ha részegen vagy bedrogozva jönne haza, akkor igen. És ha tetővel a feje felett, étellel ellátva, taníttatva csak megfordulna a fejében az öngyilkosság gondolata, biztos, hogy nem dicsérném meg érte.

Azt pedig én egy szóval nem írtam, hogy a kérdező is unalomból akar öngyilkos lenni, fel tudom fogni, hogy lehet más oka is, erre adtam is tanácsot az előző válaszban.

Bocs, kérdező, de muszáj volt leírnom.

" Én is voltam kamasz, ahogy sokan mások, de nem hiszem, hogy 5-10-30 évvel ezelőtt is ilyen sok kamasz akart öngyilkos lenni."

27 éves vagyok, szóval pont tíz éve voltam 17. Teljesen hétköznapi, normális felnőtt lettem, de ettől még 15-18 éves korom között elég sok húzós gondolatom volt, és már akkor is tudtam, hogy ezzel nem csak én vagyok így. Ilyen korban ez egy meglehetősen gyakori érzelmi állapot. Így volt ez tíz éve is, meg húsz éve is, meg még régebben is, maximum nem épült köré szubkultúra (bár ha jobban belegondolok, akkor de), meg nem volt internet, ahol minden a világon teret tud kapni. De attól még a felnőttéválás része a sokszor szélsőséges érzelmi állapot, ennek köze nincs az unalomhoz. Abban persze van különbség, hogy kinél milyen intenzitással van jelen ez az életszakasz, de ezért kár az adott "gyereket" hibáztatni. Olyan ez, mintha azért hibáztatnánk, mert nem nőttek egyenesen a fogai, vagy mert pattanásai vannak.

A régi világban,mikor a fiatalok tanultak vagy dolgoztak,esetleg egyszerre mindkettőt,nem volt divat az öngyilkossággal szórakozni.Le voltunk foglalva,nem ez a sok szenny jött a néphülyítőből,nem a számítógép előtt kuporgás volt a szórakozás.

De nem is volt ennyi depressziós meg pszichiátriai problémás ember.

Valami normális elfoglaltság kéne a 17 évesnek.