Mi van olyankor ha kamasz gyermek bántalmazza a saját szüleit?

Én csak merem remélni, hogy ez nagyon nagyon erősen szülői nevelési probléma! Szerintem akire kiskorában odafigyeltek, nevelték, szerették, terelgették az erkölcsi normák jó irányába, nem fordulhat elő, hogy a szüleit (vagy bárki mást) bántalmazzon ok nélkül.

Természetesen a nevelés szó alatt nem azt értem, mint a mai világban oly sokan, hogy elé lököm a kaját, fedél van a feje felett, és ha meg is kérdezem hogy van, már a válasz nem érdekel. Az én világomban ez nem nevelés.

Akik azt állítják, hogy ez csak nevelési probléma, és a szülők tehetnek róla, nem hinném, hogy szakemberek...

Nem azonos nevelési módszer van két különböző gyerekre, vannak szülők, akik képtelenek megbirkózni a legnehezebben nevelhető kamaszgyerekkel.

Főleg egyedül lévő anyukák, akik egyedül nevelgetnék a tesztoszteron többlettől tomboló majmocskájukat, akik már a repülő muslicába is belekötnek, mert iszonyat agresszívak.

Kell egy egységes, egészséges család ahhoz, hogy valaki ne kallódjon el.

Én itt vagyok, sajnos legalább kétszer megütöttem az anyukámat, kamasz lányként.

Felnőttként, és egy elég komoly önismereti úton túl, ezeket az okokat találtam, hogy miért tettem:

- gyermekként elhanyagolva éreztem magam, nem a nekem megfelelő figyelemmel fordultak hozzám a szüleim.

- anyu zugivó volt, és elveszítettem a biztonság érzetem, amikor részeg volt - nagyon fájt és nagyon dühös tudtam lenni ilyenkor

- a véleményem sem számított gyerekként, a szüleim (és az a generáció) még a "hierarchikus nevelésben" hitt, vagyis azt a mintát követették - emiatt kialakult bennem nem kis mértékben egy kisebbségi komplexus

- vitás, problémás helyzetekre nem láttam akkor még megfelelő mintát a szülőktől, emiatt reagáltam akkor úgy - nálunk családi beszélgetésekre, megbeszélésekre szinte soha nem került sor

Azóta felnőttem, anyu sem iszik és akkor tudtam teljes mértékben megbocsájtani az anyunak és hatalmas erőt is kaptam ezáltal, amikor anyukám is belátta, hogy sok mindenben hibázott. Mikor végre elérkezettnek éreztem az időt, hogy átbeszéljük a múltat; akkor szinte mindenben igazat adott nekem.

Szerintem akit egész gyerekkorában vertek, annál nem meglepő, hogy amikor ráébred a megnövekedett testi erejére, akkor visszaüt.

Meg vannak családok, ahol az egyetlen konfliktuskezelési módszer az, hogy aki az erősebb, annak van igaza,az dirigál, aztán így megküzd a gyerek is a pozícióért, amikor nagyobb lesz.

Meg persze lehet lelki/pszichés oka, de nyilván ott szakember segítségére lenne szükség, mert a szülő nem tudja kezelni.

Meg olyan is van, hogy a gyerek beteg, értelmi sérült, nem tudja kontrollálni magát, ebben az esetben talán csak az otthonba adás lehet a megoldás, ahol az ápolóknak megvan hozzá a fizikuma, hogy visszafogják.

Szóval szerintem ahány eset annyiféle ok, de semmiképp sem szabadna hagyni, ugyanúgy, ahogy a gyereket nem szabad verni, úgy a szülőt se.

"Szerintem akit egész gyerekkorában vertek, annál nem meglepő, hogy amikor ráébred a megnövekedett testi erejére, akkor visszaüt."

Szerintem nem erről van szó. Akit rendszeresen vernek, az azt szokja meg, hogy az érdekérvényesítésnek a pofon a legjobb módja. A kamaszkori agresszivitás egyébként evolúciós örökség. Ez az az életkor az állatvilágban, amikor a felnőttek már "leveszik a kezüket" a kölyökről, próbálják önállóságra szoktatni. Ilyenkor szükség van a túlélést elősegítő agresszióra. A mai világban a kamasz nem tud mit kezdeni ezzel az atavisztikus örökséggel, gyakran önmaga ellen fordul (önvagdosás), vagy közvetlen környezetén vezeti le. Attól függően,, hogy mennyire erős benne a szociális gátlás.