Anyut zavarja, hogy kívánjuk egymást a barátommal? 17L Esetleg szexelni is akarunk egyszer? hogy mondhat ilyeneket?
Sziasztok! 17 éves lány vagyok. Összejöttem egy 22 éves fiúval. Nagyon szeretem, bár még friss (5 hónapos) a kapcsolatunk, boldog vagyok vele , bár sokak szerint én 'szép vagyok hozzá' ez nem igaz, nem érdekel. Annyira kedves a mosolya az eleje óta, hogy belészerettem , a grimasza, a vonásai. Na mind1. Apa nem ellenzi a kapcsolatot, évek óta ismeri a fiút. A fiú rendőr, apukám pedig rendőr-százados, egy helyen dolgoznak, mielőtt valaki azt gondolná, a fiú nem beosztottja apámnak, semmi előnye nem származik a munkahelyén a kettőnk kapcsolatából.
Ő az első igazi szerelmem és egy angyal. Megad nekem mindent, mindig kedveskedik, apró ajándékokkal, ékszerekkel, virágokkal, tudom nem eza lényeg de csak jól esik és nem izgat hogy a barátnőimnek nem jön be. Tudom, benne van a pakliba ,hogy egyszer vége, de ha most boldog vagyok?!
Tehát mint írtam, ő az első...és ő az első, aki úgy érhetett hozzám mint nőhöz.. És én elmondtam anyának mindent és kiakadt, hiába mondtam, hogy szex még nem volt, rám ordította h biztosan 'lesz*ptam' meg ilyenek (ez nem igaz)
Persze, kíván engem, én is őt, de érezteti,hogy képes várni rám. Mi a baj ezzel? Miért mond anya olyanokat h 'ne kívángasson meg ne nyúlkáljon hozzád mert a k.vák csinálják ez'? Most persze hogy kívánjuk egymást, olyan rossz, h anya így áll hozzá. Mit tegyek? 2 hónap múlva 18 leszek. Anya pasik terén olyan szigorú, minden mást enged (buli, smink) 15-16 éves korom óta de a pasi-szex téma. Áhh
Szerintem se beszéld meg ezt a dolgot anyukáddal, hiszen bizonyította, hogy nem érdemes rá, hogy megbízz benne. Lehet, hogy fáj, de sajnos ez van.
Mi is mindig csak apukánkkal tudtuk anno megbeszélni az ilyesmit. Bár én inkább magamnak tartok meg hasonló dolgokat, szóval inkább kisebb korunkban a menstruáció, meg hasonló problémák terén merült ez fel. Nekünk ez mindig apu volt.
29/N
Úr Isten utolsó te nagyon gáz vagy. Oké, hogy nem volt szex de az nem jelenti azt, hogy hozzám sem ért még és nem volt semmi. Nem hinném, hogy megcsal, amikor egésznap apámmal dolgozik, aztán délután velem van, este meg általában szintén velem van, titokban beszökik hozzám és együtt alszunk :)
Azért lennék éretlen, mert 5 hónapot várok a szexel? Na ilyet sem hallottam még.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!