A vita hevében mondta, vagy komolyan így gondolja? (apa-lánya helyzet, fontos)
Veszekedtünk apával. Úgy kezdődött, hogy beíratott egy tanfolyamra (mezőgazdaságban dolgozik, és ezért kell nekem is a papír, mert úgy egyszerűbb), ahová én nem akartam menni, de láttam, hogy neki fontos lenne, meg azt hittem, könnyű lesz. Az elméleti részt a kisujjamból kiráztam kb, volt egy gyakorlati vizsgám, amin megbuktam. Ez még oké volt, megcsináltam pótlólag, most már minden kész van, de ki kellett kérnem még egy nyomorult papírt, ami után még menni kellett egy csomót, mert suli mellett csináltam az egészet, és átküldték a papírjaimat abba a megyébe, ahol iskolába járok (kolis vagyok), akkor akadt ki, hogy nem igaz, hogy már egy csomót költött erre a hülyeségre, és én ennyit nem tudok elintézni. Csak megjegyzem, hogy nem az én hibám, szabadságon volt a nő, akinek ki kellene adni, és hétfőn (konkrétan 2 nappal később) elhoztam, nem késtünk le semmilyen határidőt. Szóval hogy ő mennyit költött RÁM, én pedig mondtam neki, hogy nem én kértem, egyébként is azért kell neki, hogy a nevem alatt tudjon felvenni EUs támogatásokat, szóval ne játssza a mártírt. Elismerem, hogy ez erős volt, de igazam volt, és erre ő olyanokat vágott a fejemhez, hogy annyira hiányzom neki, mint egy púp a hátára, meg hogy nem ő bukdàcsolt össze-vissza (egyszer buktam meg és a pótdíjat én fizettem), mekkora hülye p.csa vagyok, ez mindenkinek sikerül, a leghülyébb cigánygyereknek is, amúgy is csak pénzkidobás vagyok, nem vagyok jó semmire. Akkor fogtam a cuccaimat (pénteken), visszautaztam a koliba, a papírt hétfőn hazaküldtem.
Főleg apukák válasza érdekelne, de persze bárki másénak is nagyon örülök, mert nem tudom, hányadán állok vele, hogy ha pénteken hazamennék (nem biztos, hogy fogok), akkor hogyan viselkedjek? Kérjek bocsánatot? Ő úgysem fog. Nem bírok rá úgy nézni, mint előtte (lehet, hogy csak azért, mert még friss), de ha most nem békülök, akkor így maradunk. A másik, hogy ha ezt lenyelem, akkor egyre durvábban fog szapulni, anyukámmal is ezt csinálta, ezért hagyta ott. De eddig velem rendes volt... Szerintetek?
19/L

























Miért kérnél bocsánatot? Ne kérj!
Ő kért meg, hogy menj el, neki lesz belőle haszna és panaszkodik? Már megbocsáss de úgy tűnik ő a hülye p.csa.
Szerintem ne menj haza egy darabig. Úgyis "púp vagy a hátán". Majd ha észhez tér hazamész, de addig ne.
Legyél határozott és állj ki magadért és az igazadért!















Én a legnagyobb vita hevében sem tudnám azt mindani annak akit őszintén szeretek hogy púp a hátamra :S
nah de elképzelhető hogy a hév kapta el, hiszen te sem gondolhattad olyan rosszallóan hogy jaj a te nevedben akar pénzhez jutni.
Na de nem tudom mi lenne a helyes. Talán mégiscsak az apának kéne lépnie. Azóta nem is beszéltetek telefonon sem? :/










8-as, én azért nem ítélkezek az alapján, ami kicsúszott a száján, mert én annyit sem vagyok képes mondani a szeretteimnek (de még az ellenségeimnek se), hogy Kuss!, vagy Pofa be! Más meg simán elküldi a jó k* anyjába a párját is, mert nála ez csak kötőszó, és mindenki viccesnek tartja a környezetében.
Egyébként ha apád magának való ember, aki úgysem fog bocsánatot kérni, mert az gyengeség(?), akkor te is felejtsd el az egészet, minta mi sem történt volna. (Illetve ne hozd fel egyből, hanem figyeld, hogy a viselkedésével próbálja-e jóvá tenni a dolgokat.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!