Mesélnétek nekem olyan történetekről, ahol a felnőtt 22 év körüli fiatal el akart költözni munka mellett, de a szülők gyerekként kezelték és ellenségesek voltak?

22 éves vagyok, csúnya szakítás után, aminek a szüleim nagyon-nagyon örültek, hiszen az összeköltözésünkből így nem lett semmi. Otthon élek, sehova nem engednek el, senki nem jöhet hozzám fel, nekem otthon kell ülni, és végezni a házimunkát, úgy ugrálni, ahogy ők fütyülnek, ha bármit elrontok, akkor úgy üvöltenek velem, mint egy kidobott kutyával. Egész nap marják egymást, és rajtam csattan az ostor, ha mondjuk nincs megfőzve, mert épp állást keresek.

Most jön a fordulat, kaptam állást ugyanis, csak éppen Angliában. Nem akartam titokban lelépni, de iszonyatosan fogadták, volt üvöltés, sírás-rívás, de nem érdekel. Hálás vagyok, mert felneveltek, de nem tűröm, hogy bárki helyettem élje az életem. Sajnos meg kell lépni, nálam is fenyegetőztek kitagadással, de kicsit lenyugodtak mára a kedélyek, kicsit durván azt mondtam nekik, hogyha nem lesz lányuk, akkor nem lesz akitől öreg korukban segítséget kérjenek, és egyedül, betegen fognak megvénülni úgy, hogy senkinek sem hiányoznak, ez kicsit helyrerázta őket.

Nagyon jo, utolso!!A tobbiek is peldat vehetnenek rolad.Ertsetek meg, hogy a sajat eleteteket teszitek tonkre, ha hagyjatok magatokat befolyasolni.

Egyebkent szamomra mar ott furcsa a dolog, hogy valaki, aki kereso egyen, magyarul el tudja magat tartani egyedul is, hogy tudja hagyni, hogy ezt csinaljak vele??

Utolsó, én erre nem tudok neked válaszolni. Számomra is rejtély, hogy mit miért nem teszek meg. Ahogy írtam az elején is, mennék mint az állat. De valamiért nem bírom magam rávenni...

Jaj, még hozzátenném, hogy a szüleim nem CSAK amiatt nem engednek, mert befektetés, meg stb, hanem mert a párom, akivel már 2 éve együtt vagyok 16 évvel idősebb nálam. Ez kiverte még jobban a biztosítékot. De őt szeretem, ez van...