Szülők! Hány éves korban engednétek meg a lányotoknak hogy elveszítse a szüzességét?
Barátja lehet már 14 évesen is, ha bizonyos keretek között marad a "járás" - tehát délutáni találkozók (fagyi, mozi, teázás...), esetleg közös filmnézés nálunk a nappaliban úgy, hogy ott vagyok én is stb. Komoly, "felnőttes" kapcsolatot azonban 16 éves kora előtt semmiképpen nem támogatnék (gondolok itt együtt alvásra, közös többnapos programra), onnantól is csak akkor, ha a lányom és a fiú is megbízható.
A szex pedig a gyerekem dolga, megtiltani nem tudom, hiszen manapság bárhol és bármikor meg lehet oldani, és remélhetőleg nem is akarnám majd, amikor a lányom úgy dönt, hogy szexelni szeretne.
Szeretném őt úgy nevelni, ahogyan engem a saját szüleim. Mindig megbízhattam bennük és ők nem tiltva, hanem játszva tanítottak. Beszélgettünk a dolgokról, pl. nemi érés, a fiúk iránt feltörő érzelmeim (mai napig mindent elmondok nekik, jó, talán kivéve az egyéjszakás dolgok részletezését:)).
És szerintem a gyereket terelgetni kell az útján és elfogadni, hogy nem 1982 van már, hanem 2014, ők már más gyerekek. Én 13-14 évesen már szeretném, ha látná, hogy a másik nem egy érdekes dolog, néha jöhetne a fiú sütizni, ilyesmik. Aztán amikor úgy érzi, hogy kész rá, mondjuk 17 évesen lefeküdne azzal, akivel kész rá. De ha hamarabb érik meg erre a tudata, és a teste, mint korábban az enyém, akkor arról is beszélgetni kell szerintem.
27n
Ja az ő magánügye, aztán ha felcsinálják már nem lesz olyan felnőtt, hanem anyucin lóg.
Ezért van ennyi felcsinált, szétcsinált tizenéves mert a szülő ilyen leszarom rábízom stílusban rendezi le.
Egy normális szülő megneveli azért hogy mit szabad..
Ez nálunk nem kérdés, és főleg nem engedélyköteles dolog. Én sem kértem rá engedélyt és a lányom sem kért tőlem engedélyt. Megtörtént, amikor jónak láttuk.
A lányomnak attól az időszakától kezdve, mikor elkezdett érdeklődni a fiúk iránt, mindig volt fiú társasága. És ez egy folyamat, amiben az idő előre haladtával az érdeklődést kibővítette a vonzalom, szerelem és később a szex is. Úgy emlékszem, 12 éves korában láttam először őt kézen fogva sétálni egy fiúval.
Rém aranyosak voltak:)
És akár 1950 van, akár 2014, a 13-14 évesnek még nem szabad ilyennel foglalkoznia. Régen ennyi idősen a háznál segített be a gyerek, és nem arra bíztatták hogy fiúzzon, hanem a szorgalomra nevelték.
13-14 évesen ne fiuzzon!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!