Utálom a szüleimet, mert ők szeretnek?

Úristen ember...

Igen, lépj le és húzz el a francba de nagyon messzire, inkább egy másik ország tudjon a magáénak, de szerintem senkinek nem kellenék. Menj az utcára és tapasztald meg azt, hogy milyen, ha senki nem törődik veled és ha a magad lábán kell megállnod. Aztán ha azoknak az embereknek állsz a koporsója vagy a sírja előtt, akik felneveltek, tanítottak, mindent megadtak neked, elláttak a szeretetükkel és akiknek az életedet köszönheted, emlékezz vissza erre a pillanatra, hogy milyen undorító, hálátlan paraszt voltál, most pedig menj és köszönd meg szépen a szüleidnek, hogy annak ellenére, hogy egy utolsó tapló senki vagy, még mindig szeretnek.

Vannak esetek, mikor a túl sok törődés teher, mert valószínűleg úgy érzed nem tudsz megfelelni a beléd vetett elvárásoknak. De erős túlzásnak érzem, hogy emiatt a szüleidet utáld, ők csak valami rózsaszín szemüvegen látnak téged - ami biztos rossz - de még mindig azért ilyenek mert szeretnek.

Ne lépj le otthonról, az nem megoldás, hogy valami fiatal bűnöző palánta és/vagy hajléktalan leszel más emberek kárára... inkább szállj kicsit magadba. Menj el dolgozni. Diák vagy? Menj el diákmunkára és próbáld ki milyen az igazi élet, ahol meg kell küszködni azért amit akarunk, nem csak úgy belerepül a szánkba.

Ne legyél egyfolytában otthon anyádék nyakán a nap 24 órájában, járj el a barátaiddal vagy csak sétálj egyet a szabadba - egy kis távolság talán ráébreszt egy két dologra -.

És mielőtt még bevallanád a szüleidnek hogy mennyire "utálod" őket, gondolkozz el azon, ha egy számodra fontos személy, akiért mindent megtennél - már ha van ilyen - hasonlókat mondana neked, hogy éreznéd magad. Ne légy ennyire önző.

Szerintem a szüleid hibáztatod amiért elsz@rtad az életed. Ha megvonták tőled a falatot, vertek, szegénységben éltetek, és kb olyanok voltatok mint egy utolsó cigány család még meg is értem.

18 évesen rengeteg lehetőség áll előtted ha az orrod hegyénél tovább látsz. Öngyilkos ne legyél, ha már ennyi szenvedést okoztál a szüleidnek, nem kell az utolsó csepp a pohárba. 18 évesen úgy gondolkodsz mint egy kövér, köznevetség tárgyát képző 14 éves tinilány.

Úgy látom az a része a mondanivalómnak, hogy szállj kicsit magadba nem érkezett meg... Csak megsúgom, másnak sem volt tökéletes a gyerekkora, más is problémákkal küszködik, de ennyi idősen mint Te már nem tartozol egy döntésképtelen gyerek kategóriájába. Lehet a szüleid is hibáztak, de ez nem mentesít téged az alól, hogy meg sem próbálod rendbe hozni az életedet.

A szüleid hibáztatása, csak addig fog működni, míg már egyáltalán nem lesz lehetőséged az életben, és visszanézve jössz rá, hogy talán nem a szüleid nevelésén kellett volna siránkoznod, hanem tenni valamit!

Még fiatal vagy, ne add itt elő a hattyúhalálát, hogy nem tudsz semmit kezdeni az életeddel, mert még el is hiszem...

És a túl sok panaszkodásban ne felejtsd el, hogy bárhogyan is neveltek fel, ma is itt vagy, nem haltál éhen, megvan mindened, ami másnak esetleg nincs. Jó lenne ha megtanulnád azt értékelni, amid van és úgy viselkednél mint egy felelősség teljes fiatal! (ilyen gondolkodással és ennyi idősen sajnos manapság még nem lehet felnőttnek tekinteni)