Nem akarja, hogy leváljak?

Ameddig ott élsz nem lesz jobb.

mondjuk figyelj,szerintem ez nem olyan tragédia.lehet rosszul esett nekik,hogy lemondtad.különben meg visszafogod sírni őket,mikor jönnek a csekkek,nem lesz zseton kajára,vagy egy kis ezmegazra.és kihez is rohannál ,ha nem a szüleidhez?mert jelenleg,ha elköltöznél egy érettségivel gyári munkán kívül nemsok lehetőséged volna,s abból egy albérletet fenntartani.akkor már nem volna jobb egy kicsit megértőbb lenni velük,megcsinálnád az egyetemet,azt ha lesz olyan munkád,amiből 100%eltudnád magad tartani,akkor lépj.

2 dolgot tehetsz: vagy radikális változást hozol, vagy finoman puhitva őket hónapokig, évekig fogsz vitázni folyton, mignem megszokják, belátják, hogy a kislányuk felnőtt, és önálló döntéseket hoz. Tesóm az első megoldást választotta, egy évig nem hallottunk felőle, azóta tisztázódtak a dolgok, férjhez ment, gyerekeket szült, önálló család lettek és nem szól bele az életébe senki. Én a második utat választottam, mivel nem vagyok veszekedős, 24 éves vagyok, már egyre inkább elfogadják a döntéseimet, de még mindig nem csinálhatom azt amit akarok, anélkül, hogy ne lenne belőle sértődés. Légy határozott, egy komoly, őszinte, harag és sértettség nélküli beszélgetésben mond el, hogy szereted őket, de már felnőtt ember vagy, önálló gondolatokkal, tervekkel, célokkal, és szeretnél szórakozni, kikapcsolódni, a barátaiddal, szeretnéd, ha hagynák, hogy önállósodj, hogy bizonyithasd, neveltek belőled olyan talpraesett felnőttet, hogy már egyedül is megállod a helyed a nagyvilágban. Sokat kell ezt hangoztatni, és bizonygatni, előbb utóbb belátják. Ha nem, akkor még mindig ott van, hogy radikálisan lépsz, teljesen függetlenedsz tőlük, lehet lesz pár hónap mosolyszünet, de aztán belátják, hogy erővel nem lehet visszatartani senkit.