Mindig csak a bántást kapom, semmi se jó amit csinálok, amit mondok, amit próbálok tenni. Ha van esetleg egy nagy álmom akkor kiröhögnek. Nem bírok itthon lenni, nem tudok menni sehova és nem is engednek. Segítség?

És mi hogyan tudunk neked segíteni?

Ebben a korban felnagyítódnak a sérelmek, egy ártatlan jókedvű szülő a nevetésével el sem tudja képzelni, mekkora sérelmet okoz egy kamasz lányka szívében. Sajnos ezen csak az asegít, ha majd kinövöd ezeket a nehéz éveket és 20-30 évesen visszatekintve te is nevetségesnek fogod érezni a mostani fájdalmaidat. Én azt javaslom vezess naplót, vagyis írj blogot, és írj le benne minden rosszat, majd őrizd meg és olvasd vissza pár év múlva. Illetve ne vedd fel a bántást, sértést, mert nem érdemes foglalkozni azzal, mások mit mondanak, mit várnak el tőled. Csakis magadnak próbálj megfelelni és a boldogságra törekedj. Foglald el magad valamivel, aztán ha nagyon nem bírod, elmehetsz majd kollégiumba vagy később el is költözhetsz.

Javaslom papírra vesd le az érzelmeid mert piszok jó lesz majd visszaolvasni. Én az iskolai füzeteimbe írtam bele ilyeneket és amikor megtaláltam az egyik füzetet csak álltam és olvasgattam vagy 20 percig. Kinövöd ne félj és MERJ NAGYOT ÁLMODNI!

visszaemlékezve ugyanez volt velem! nem is rég! 21 vagyok! hidd el elmulik! én csak nevetek magamon :)

Otthonról ne próbálj elmenni, majd kinövöd ezt a kisebb problémát. Próbáld lekötni magad valamivel, ahogy írták, vezess naplót, vagy blogot, és majd pár évre rá egy jót nevetsz rajt. :)

Kicsit (nagyon) komoly könyvca korodhoz képest, de talán segíthet, sok mindent megérthetsz belőle. Fromm: Menekülés a szabadság elől