Anyukám miért akarja, hogy egész életemben itthon rohadjak?
Figyelt kérdés
Nem, nem kis 14 éves vagyok, hanem lassan már 19! Anya egyedül nevel engem és a nővéremet (aki még nagyobb burokban él, mint én), apukánk meghalt már 8 éve. Nem nagyon élünk társasági életet, élőbe igaz barátaink sincsenek, néha én mászkálok el egy-két lány baráttal ide-oda (vásárolni, meccset nézni, moziba menni, de azért jó ha hazaérek 8 körül). Érettségizni fogok, szóval jól jött hogy a társasági életem 0, legalább tudok tanulni. De az egyik távoli rokonom győzködött ma, hogy menjek át a szomszéd városba (6 km), lesz egy koncert, kapcsolódjak ki. Nehezen, de beleegyeztem. Elkezdtem készülődni meg minden, szóltam is erről anyának, mondta oké. Fb-n beszélgettem ezzel a rokonommal, nem nézte meg amit írtam, nem volt net közelbe, telefonszámot meg nem cseréltünk. Így eltelt 3 óra, majd hívott (üzenetben leírtam neki a számom), hogy ő már ott van, megyek? Igazából nem lett megbeszélve hogy hogy lesz, ez részben az én hibám is, mert túl későn mondtam igent. A buszok rosszul közlekednek az én és a szomszéd város között, de áttudtam volna menni (a rokonom kocsival hazahozott volna). Anya teljesen kiakadt, hogy ez így nem jó, ő a hülye, miért nem lett rendesen megbeszélve, hogy jövök majd haza!? Egyértelműen látszott rajta, hogy nem is örül annak, ha kiteszem a házból a lábamat (elég ritkán esik meg). Szóval felhívtam a rokont, hogy nem megyek, legyen anya boldog, hogy itthon töltöm továbbra is életem minden percét. Pedig ő is volt fiatal, ő is bulizott... Jövő hétvégén meg a mi városunkba lesz egy fesztivál, esti program, szeretnék menni, de fogalmam sincs hogy jelentsen be (a fesztivál már érettségi után lesz). Mit tanácsoltok?2014. jún. 13. 19:39
1/4 anonim válasza:
Mondd meg Édesanyádnak, hogy ha nem enged időben bulizni (19 évesen), akkor majd később csak nős, elvált vagy nagyon-nagyon válogatós pasik közül választhatsz. Milyen életet szeretne neked?
2/4 anonim válasza:
Az én Édesanyám elkönyvelte, hogy a tesóm majd alapít családot, én meg őket fogom ápolgatni életük végéig. Sokáig tényleg otthon voltam, majdnem kétszer annyi idős koromig, mint amennyi Te vagy és nagyon sok mindenből kimaradtam. Anyukád nem akarhatja Neked ezt az életet.
3/4 anonim válasza:
"Mondd meg Édesanyádnak, hogy ha nem enged időben bulizni (19 évesen), akkor majd később csak nős, elvált vagy nagyon-nagyon válogatós pasik közül választhatsz. Milyen életet szeretne neked?"
Ez elég nagy baromság. Oké kell indok, de ne ennyire kamu legyen.
4/4 anonim válasza:
Pedig hidd el az esetek legalább 70%-ban oka a válásoknak az, hogy az egyik fél nem élte ki magát. És itt nem a rengeteg kapcsolatra gondolok. A kérdező szeretne eljárni, de nem teheti meg, ergó később fog kicsapongani.
És kapcsolatszerzés terén is, hogy találjon magának normális férfit, ha nem is mozdul ki otthonról.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!