Azért lehet ez, mert nem volt egy igazi apa az életemben, vagy csak én vagyok túlságosan érzékeny? 18/F

Hát, érdekes eset vagy, az biztos.

Amúgy szerintem lehetséges, hogy valójában túlérzékeny vagy, ami lényegében abból ered, hogy soha nem volt igazi apa az életedben. Szóval a kettő nem zárja ki egymást.

Amúgy teljesen jó fejnek tűnsz, a hozzád hasonló, sokat filózó, sztoikus emberek mindig rendesek.

Általában csak olvasgatni szoktam a kérdéseket, de most válaszolok is. Azért, mert én is ilyen vagyok.

9 éves koromig nagyjából rendben volt minden, de apám elkezdte csalni anyámat, így anyám beadta a válópert. Anyám viszont hihetetlenül önállótlan és kapcsolatfüggő, ezért félévre rá összejött egy pasival, és szinte azonnal össze is házasodtak.

Amíg nem volt meg az esküvő, a pasi tette a szépet, jó fej volt velem is. Miután összeházasodtak, jött a shitstorm. Bunkó lett velem, minden alkalmat megragadott, hogy belém kössön, odáig durvult a viszonyunk, hogy a végén már egymáshoz se szóltunk, se köszönés, se semmi. Ha meglátott, csak csapkodta az ajtókat meg morgott - tiszta szívből gyűlölt engem. (Anyám szerint ez olyan, mint mikor egy oroszlán átveszi a falkában a vezetést és megöli a régi alfa hím kölykeit.) Anyám nem akart elválni tőle.

Általában egész nap (ha nem voltam suliban) a szobámban ültem. Internetem nem volt, mert bár anyám fizette, a mostohaapám kihúzogatta a vezetékeket a falból, mondván, hogy úgysem érdemlem meg.

9 éves korom előtt sem volt valami nagy kapcsolat apám és köztem. Ő egy érettségivel vállalkozó volt, nem szeretett olvasni, nem volt túl "értelmes". Én sokkal intellektuálisabb alkat vagyok (anyámra ütöttem), szeretek olvasni, zeneiskolába jártam, miegymás. Ezért tőle is eltávolodtam.

Tulajdonképpen apa nélkül nőttem fel, és bár lány játékokkal sosem játszottam (elég hamar kinőttem a játszós korszakot), ez mostanáig megérződik rajtam.

Én sem szeretem a focit, nem köt le a box, a Forma 1, meg általában semmilyen sport (kivéve a sakk és a snooker). Soha semmilyen számítógépes játékkal nem játszottam, ezeket, hogy COD, WOW meg LOL, csak névről ismerem, fogalmam sincs róluk. A "gyerekkorom nagy slágerei" játékok, mint a magic card, bayblade és yugioh card semmit sem jelentett nekem. Már 12-13 éves koromtól inkább félrehúzódtam, és olvastam a Harry Pottert, vagy Lőrincz L. Lászlót (akkoriban még nem volt annyira fejlett az irodalmi érzékem :D).

Fiúkkal mindig nagyon nehezen barátkoztam - sőt, sosem tudtam igazán barátkozni velük. Érthető, alig van közös témánk. Egy jó haverom van, aki fiú, de ő is azért, mert hasonló családi helyzetből szabadult, ezért kissé hasonlítunk. De ő pl. imádja a számítógépes játékokat.

Végig a gimnázium alatt kb. csak lány barátaim voltak, néha fel-felmerült egy-egy fiú"haver" de kb 1 tanévre szólt mindig, aztán vége lett.

Hidd el, a nemi identitásnak ehhez nincs túl sok köze, csak a közeg teszi, amiben felnőttél. Én most 20 éves vagyok, lassan kezdek rátalálni önmagamra - eddig nem igazán volt rá lehetőségem.

Még így is kicsit irigykedek rád, mert a családi múlt miatt nekem a fentiek ki vannak egészítve azzal, hogy menekülök a konfliktusok elől, képtelen vagyok jól megvédeni magamat, akár fizikai, akár pszichés téren.

Elég sérülékeny vagyok lelkileg, de mégis, valahogy megkérgesedtem a sok bullshit miatt, nagyon kevés érzelmet mutatok ki, inkább "belül omlok össze".

Annyit tudok tanácsolni, hogy a külső véleményekre, amik ezt bírálják sose adj, mert csak az tudja igazán átérezni, hogy mit jelent ez, aki így nőtt fel. Barátkozz azokkal, akikkel jól esik.

Ami a csajokat illeti, én pl. megtapasztaltam azt, hogy nem mindegyik bukik a macsó-pasi típusúakra, van, akiknek kifejezetten imponál, hogy nem döglök állandóan a meccs előtt, nem ülök végig 6-7 órát a CoD előtt, stb...

Ha meg valaki olvassa a valaszokat, szeretnek nektek mondani valamit

Nem vagyok magyar, szoval lessz hiba az iras ban.

:) igaz, csodalatos es a legjobb ha a gyereknek anyja apja lenne es azok epeszuek, kedvesek, megertoek, turelmesek szeretett teljes.......de a mai vilagban legtobb gyerek egy szulovel no fel. Vagy elvalt, de attol mind ketto neveli. A szulok egyszer gyerekek voltak, es Ùgyan ùgy a legtobb szorongot valamivel, van aki jobban " takarja", van aki nem, de a csaladi eletben ott kijon az, hogy min ment keresztul. A "nem Jo" szulo, egy szerult gyerek, es ha ezt elfogadjatok, talan ti valtozthatok valamit, es ha nem is de a megbocsatasban minden kepen segit. :) en is magamat neveltem, nagyon szerettem a szuleimet, egyutt erzek veluk, es ettol jol erzem magam, es erosnek. Van amikor nem sikerul talpra eset gyerek az onnevelesbol, de van amikor igen, csak "erzekeny" nek nevezi magat. Legyetek buszkek, hogy melyen tudtok gondolkodni, hogy ezt tudtatok emeszteni, elfogadni es tovabblepni, es segitsetek egymast. Ez a vilag lyen, nem kell almodni a tokeletes csaladra, az nincs (meg ). Egyetlen amit tudtok valtoztatni, iranyitani es fejlleszteni, az sajat magatokat.

Jo volt olvasni, hogy vannak gyerekek akik kepesek "emeszteni" es ember maradni.

Szia! 21L vagyok, és képzeld, én úgy nőttem fel, hogy munkamániás szüleimnek hála kb mindig egyedül voltam, és hasonló kapcsolatom alakult ki velük, mint neked. Nem beszéltünk meg soha semmit, és mára ezen hiába változtatnának...:D Haha. Nekem inkább fiú barátaim voltak, mostanra már inkább lányok, de fiúkkal is elvagyok, csak a fősulis évek alatt koptak a kapcsolatok. Gyerekkoromban legoztam leginkább, meg rajzoltam, más nem nagyon érdekelt. Volt egy-két barbiem, levágtam a hajukat, később.. a fejüket is. Érdekes. Ha nem én lettem volna, azt mondanám, pszichopata gyerek, á, pedig nem voltam az. Szuperérzékeny lány voltam, de ügyesen tagadtam ezt. Iszonyatos nagy volt a szeretethiányom, s azt semmivel nem lehetett pótolni. 2 éve ismertem meg a jelenlegi barátomat, előtte interneten keresett nagy ők meg egy-egy valós "szerelem"-nek nevezett semmiség volt a menőöv. A barátom 24 éves, és nagyon szörnyű életútja volt, valószínűleg ennek köszönhető, hogy olyan, amilyen. Sokat tudnék róla mesélni, de a legfontosabb, hogy: nagyon érzékeny, a mai napig elsírja magát ha pl felemelem a hangomat, nagyon szépen rajzol pl virágokat, blablabla, egyszóval vannak lányos dolgai, de ettől nem lesz valaki meleg, csak divat ez a berögződés. A legjobb párt talááltam meg benne, mert ő lett a legjobb barátom is, aki tényleg velem sír és velem nevet, aki tényleg mindent megtesz azért, hogy jó legyen nekem vele. Remélem, így is marad, bár már így van jó ideje. :)

Próbáld meg magad elfogadni ilyennek, élvezd az életet, szüleiddel ne akarj más kapcsolatot, soha nem fog menni. Én is kellemetlenül mozogtam odahaza az idegen ismerősök előtt, de már 2 éve koliban lakok, és ez sokkal jobb így. Önmagam lehetek, és kialault valós személyiségem is. Kívánom, hogy ez Neked is menjen, és szeresd magad! Egy csodálatos ember vagy! Nagy ölelés így látatlanban is! Hajrá!