Egyszeruen nem tudok nyugodtan beszelni a szuleimmel, pedig mar nem vagyok kamasz. Mas is erez igy? Mit lehet ellene tenni?

Leszogeznem, hogy elkoltozni nem tudok, keresetembol nem tudok fenntartani egy lakast, munkaba jarni es etkezest biztositani.

Barmit teszek az rossz. Hazimunkabol kiveszem a reszem. Amit mondanak azt megcsinalom, de anyanak folyamatosan tobb kell. Megbeszeljuk mit csinaljak meg, megcsinalom. Anya szerint az vagy rossz vagy "miert nem csinaltad meg ezt meg ezt?? En nem igy szoktam." (pedig dehogynem).

Apa pedig nincs itthon, kulfoldon dolgozik, de azt hallom, hogy miert nem csinaltad meg amit anyad mondott? Itthon sincs, nem tudja mit csinaltam meg s mit nem, de nekem tamad telefonon keresztul. Igy barmikor hozzam szol akarmelyik is, a pulzusom mar az egekben van.

Probalok nekik megfelelni, ami egyre nehezebb. Nem iszom, nem dohanyzok, nem bulizok.

Hol az a baj, hogy nem jarok bulikba, ha pedig elmegyek turazni, akkor pedig mit kepzelek magamrol, hogy elmegyek.

Szivesen csinalnek meg minden feladatot, hiszen itt elek, ezek az en feladataim is, de miutan igy bannak velem, semmihez nincs kedvem.

Es megegyszer mondom, elkoltozni nem tudok, hitelt felvenni pedig nem szeretnek. Tehat kerlek csak olyanok irjanak,akik hasznalhato otlettel tudnanak eloallni.