Hogy beszéljem ezt meg édesanyámmal?

Amióta élek (30 éve kereken) édesanyám mindig isa legfőbb kritikusom volt.

Három testvérem van, két húgom és egy öcsém. A nagyobbik húgom pár éve közel 20 kilót adott le. Előtte sem volt csúnya, sem kövér de így irtó vékony és szép lett. Viszont innentől kezdve mindig csak az összehasonlítgatást kapom tőle. Miért nem fogyok le? Olyan szinten kikészített idegileg, hogy komolyan fontoltam, hogy beszedek egy marék gyógyszert. Tudom, gyenge vagyok. Akkor össze is vesztünk és a tesóm is mellém állt. Ő a mai napig próbálja éltetni a nem létező önbizalmam: hogy szép vagyok és nem mindenki egyszálbél.

Igen, lehet, hogy duci vagyok és lehet, hogy lusta is de elfogadtam. Van egy párom aki szeret van egy közös lányunk, mindenünk megvan ami kell és ami fontos.

Mégis újra kezdődött ez a "terror". Édesanyám 'majd mindennap jön nekem egy fogyókúrás cikkel, hogy "hát én (mármint ő) ezt ki próbálja". A múltkor már azt találta ki , hogy a füge levélből lehet teát csinálni ami égeti a zsírt, mert "valamit most már tényleg ki kell találni". Ahogy ezt kimondta láttam rajta, hogy "hoppá, elszóltam magam!". De a hétvégén jött a feketeleves. Kislányom ott aludt és mikor másnap mentem érte éppen jóízűen falatozott. Én meg viccesen megjegyeztem, hogy hát ma még biztosan nem evett. Erre jön az evidens válasz: "kövér, le kell fogynia" (két éves a gyerek, biztos nem rá értette. Jó husikában van de nem kövér). És még tudnék jó pár kis apró megjegyzést írni... az összes rosszul esik.

Vagyok aki vagyok. Nem értem miért nem tud így elfogadni. Miközben ő maga sem vékony: 165cm és kb 80-85kg.

Mára odáig jutottam, hogy már senkinek sem panaszkodom. Csak magamban őrlődöm.

Én csak azt akarom, hogy elfogadjon. Hogy ne vágjon az arcomba semmit. Én szeretem őt úgy ahogy van.

Persze tudom, hogy aggódhat akár az egészségemért is. De úgy érzem ezt szebben is tálalhatná.

Egyszerűen utálom magam. Utálom aki a tükörben visszanéz rám. Mikor elérem, hogy a tükörképemet szépnek látom, akkor jön tőle egy újabb megjegyzés és minden összedől. (Rusnya ez a nadrág rajtad..stb).

De a legjobb, hogy már a saját otthonomban is semmibe vesz. Ha átjön, akkor azt veszem észre, hogy felmos, söpör vagy tűzhelyet takarít, mert én "még arra sem vagyok képes, hogy jó háziasszony legyek".

Ha rászólok akkor az a vége, hogy ordítunk egymással. Az a legnagyobb baj anyumban, hogy azt hiszi, hogy ha minél hangosabb akkor neki van igaza. Bennem meg felmegy a pumpa és én is hangos vagyok. De szépen nem lehet vele beszélni. Viszont egyre kevésbé bírom már a kirohanásait...

(Bocsánat ha hosszú lettem).