Ti ebben az esetben lemondanátok a közös babáról, vagy tartanátok magatokat az eredeti elképzeléshez?

Nem a gyereke mondják meg, hogy mikkor lesz gyerek mégis hol élünk.

Egyértelműen nem mondanák le róla. Utolsónak sincs teljesen igaza mert 20 évesen is lehet ugyan olyan rossz anya lett volna az anyja, csak így legalább a korára lehet fogni.

Engem anyu 35 évesen szült de jobb anyám nem is lehetett volna.

- a babák hangosak és büdösek

- egész éjjel sírni fog, nem tudok aludni

- egész délután sírni fog, nem tudok tanulni

- egy babával nem lehet semmit sem csinálni

- nem lehet vele menni sehova, így nem lesznek

biciklitúrák, kirándulások stb.

Mind hülyeség mert egy gyerek sem marad örök életre baba.

Mi mindig is szerettünk volna egy harmadik testvért a húgommal. Mikor 11 és 13 évesek voltunk, a szüleink úgy látták, beleférne nekik még egy gyerek. Minket is megkérdeztek. Szerintem mindketten bizonytalanok voltunk kicsit (én biztosan), de minketten azt mondtuk, hogy legyen.

Lett is :-) Mivel anya már idősebb volt (valamennyivel elmúlt 40), szüksége volt a segítségünkre, nem annyira bírta volna a terhességet és a csecsemőgondozást. Persze ekkora gyerekektől eleve elvárható, hogy segítsenek a háztartásban, akkor is, ha a családanya nem vár gyereket.

Később engem időnként zavart, hogy a kistestvérünk felborítja a régi családi kereteket. Persze összességében pozitív, örülök neki, de vannak hátulütői is. Nagyon el is van kényeztetve, de ez inkább neki lesz hátrány, minket emiatt nem ér komoly kár. De ha mi a tesómmal elleneztük volna a dolgot, akkor nagyon rossz néven venném ezeket a dolgokat. Ezért én, ha hasonló helyzetbe kerülök, lemondanék az újabb kisbabáról.

Megértem őket, de ti ne ez alapján döntsetek.

Viszont! Mindent meg kell tennetek, hogy amennyire lehet, változatlan és nyugalmas maradjon az életük. Tehát nem ingyen bébiszitternek használni őket, nem kötelezni őket arra, hogy bölcsibe/óvodába menjenek a gyerekért, nem "most ezt meg azt nem lehet, mert az öcsi/húgi..."

Szóval érted. Mert, ha ez fog történni, akkor jogosan akadnak ki.

Az szerintem igaz, hogy ezek csak álindokok. De nem azért ezeket mondják a gyerekeitek, mert be akarnak csapni, hanem mert szoronganak az új kisbaba lehetőségétől, és próbálják maguknak megmagyarázni. Ezeket a magyarázatokat találták ki, valójában pedig ők sincsenek vele tisztában, hogy igazából mitől tartanak. Ezt kéne valahogy kifürkészni, segíteni nekik, hogy meg tudják fogalmazni az igazi félelmeiket. Remélhetőleg már önmagában az is segít, ha megfogalmazzák.

Én úgy állnék a kérdéshez, hogy megpróbálnám megnyugtatni a gyerekek aggodalmait. Lehet mindenféle megoldásokat kitalálni - pl. ha nem lehet itthon tanulni a babától, átmennek a nagyihoz, meg írásos ígéreteket tenni (amiket utána szigorúan be is kell tartani). Pl. ha Juliska azon aggódik, hogy apa nem ér rá majd vele eleget foglalkozni, akkor írásba foglalják, hogy apa minden hétvégén egy óra minőségi időt ajándékoz Juliskának. Nem ultimátumot kell adni (mint a gyerek feljebbvalói), hanem megegyezni (egyenrangú partnerekként).

Ha sikerül megnyugtatni a kételyeket, akkor lehet kisbaba. Ha nem, akkor én nem vállalnék.