Miért kell előadni, hogy egy család vagyunk? Ilyen lenne egy jó anya? Miért ilyen képmutató?

mit itélkeztek a kérdező felett, nem az ő cipőjében jártok. Amin ő keresztül megy, ez teljesen normális folyamat. Ha leszarnak, akkor az következik, hogy te is elkezded leszarni az életet. De ő már rájött végre hogy honnan bűzlik a hal, és átlátja, hogy az anyja hibázott. Ez a megváltozás kezdete, hogy átlátja mi történik vele, addig az ember csak sodródik a lelki fájdalomtól. Barátommal is ugyanez a helyzet, őt is leszarta az anyja egy gazdag férj miatt, és mindent a közös gyereküknek adtak meg, nem neki. Ő is lázadó lett, és utána nem azt kapta, hogy szegény fiam, bocs hogy leszartalak, hanem csak még jobban utálták amiatt hogy ilyen lázadó lett. Én sajnálom az ilyen sorsú embereket, mert nem ők választották a szülőt. Sajnos most ez csak körvonalazódik benned, hogy nem kaptál elég szülői támogatást, megértést, és nevelést, ez a probléma 30 éves korod körül fog tetőzni. A barátom pl pánikbeteg lett egyik pillanatról a másikra, és nem tudta hogy mitől. Nekem és a terapeutának (mert hát oda is el kellett kezdenie járnia végül) csak azt hajtogatta, hogy neki tökéletes családja van. Egy év terápia után kezdett egyáltalán rájönni, hogy annyira nem is tökéletes, és kifejezetten haragszik az anyjára amiatt ami történt, és hogy ő egy elfeledett kiszoritott gyerek lett. De ezt is nagyon nehéz terápiával feltárni később, mert a gyerekben az él, hogy minden ami történt, normális volt. Pedig közel sem. Készülj, hogy neked is később nehezebb lesz, de ne aggódj, mindent le lehet győzni, ha megérted. Addig is ajánlom a "mérgező szülők" c. könyvet, fent van neten, mielőtt ez a probléma 30 éves korodra teljesen kinőné magát valami eltemetett elnyomott érthetetlen problémává. saját tapasztalatból mondom ezt Neked! győzelmes küzdelmet kivánok, és sok sikert az élethez!

utolsó vagyok, először azért kattintottam le a kérdést, mert azt hittem hogy a barátom irta ki. szinte ugyanaz a sztori,a nnyi különbséggel, hogy az ő anyja egy gazdag pasi miatt tojta le az ő fejét, de neki is nagy lelki fájdalma lett ebből, azt mondta, hogy ha az anyjával csak beszél, nagyon erős szorongás tör rá. Az én anyámnak pedig sorban voltak pasiai mint neked, sorra jöttek a pótpapák, és az sem volt túl rózsás személyiség fejlődés számomra. De már utólag túl tettem valamennyire magam, kezdek magamra találni, és kialakatina a saját életemet. De előtte kellett a felismerés, majd utána a feldolgozás. Azt nem tudom hogy ezt a hiányt, hogy nem volt szerető szülőnk, és szeretett családi légkör otthon amiben felnőhettünk volna, csak egy képmutatás, hogy valaha lehet-e pótolni a belsőnkben, de egy biztos, hogy alakitani lehet a léleken, és valamennyire meg lehet erősödni.