A családi kapcsolatok korábbi kérdéseit, válaszait olvasgatva felmerült bennem az alábbi kérdés. Miért elítélendő, már-már bún EGYES szülők szemében ha a gyermek tanul?

Míg a szülők többsége mindent elkövet gyermekéért hogy tanulhasson, ez közel sem minden családban van így. A következő szülői véleményekkel találkoztam: mi sem tanultunk annak idején, mégis felnőttünk. Dolgozzon a gyerek, aztán ha már mindene megvan szerezhet iskolát. Gyermek panaszkodik hogy hétvégén vizsgára készülne, de a kertet kell kapálnia. Ha végzett hosszába kezdje el keresztbe. A nyelv tanulással még rosszabb a helyzet. Az már tényleg semmire se jó. Beszél a gyerek magyarul mit akar még? Hogy valami vicces-szomorú is legyen benne: anyuka orvoshoz akarta citálni a fiát mert érthetetlenül makog. Angolul beszélt a barátjával. Ezeket vissza lehet keresni. Mi motiválhatja ezeket a szülőket?