Miért nem engedi az anyukám, hogy úgy öltözzek, amilyen a stílusom?

15 éves rocker lány vagyok. Jól tanulok, kulturált vagyok, nem iszok, nem cigizek, nem káromkodok, ápolt vagyok. Nem is hordok olyan drasztikusan kinéző cuccokat, nem járok csupa feketébe. Viszont úgy érzem, ég így is csalódást okoztam anyunak. A tíz centis sakú cipőkben, erősen dekoltált rövidujjúkban járó, kivakolt arcú lányokra a mindig mondja, hogy "nézd, milyen csinos/szép!" Engem még soha, egyszer sem dicsért meg. Mikor próbáltam neki elmondani, hogy milyen napom volt a suliban (sose mondom el amúgy, mert nem érdekli), meg hogy az egyik sulistársam azt mondta, hogy szerinte szép arcom van és az alkatommal elmehetnék modellnek, akkor visszakérdezett ilyen kétkedő hangnemben, hogy "te?!" Ez elég rosszul esett... Meg az olyan ruhát nem vesz meg soha, ami az én stílusom lenne. Nincs is túl sok érzékem ahhoz, hogy divatcica legyek. Válaszhatok, hogy vagy nincs ruhám, vagy olyanba járok, amiben kényelmetlenül érzem magamat. Szinte mindig lehajtott fejjel járok, utálok egyedül végigmenni bárhol. Ha nevet valaki vagy mosolyog, akkor egyből azt hiszem, hogy azon, hogy milyen furán állnak nekem ezek a ruhák. A legjobb barátnőmmel szoktam (a zsebpénzemből) vásárolni menni, aki szintén rocker, csak ő úgy öltözik, ahogy szeretne (persze azért normális kereteken belül). Vele mindig úgy mentünk, hogy anya nem tudta, mit fogok venni, különben nem engedett volna el. Már a zsebpénzem elfogyott és se tavaszi, se nyári ruhám nincs. Anya meg az előbb kijelentette, hogyha "ilyen fekete, ronda cuccokat" veszek, akkor nem ad pénzt. Oké, természetesen értem, hogy lényegében az ő pénze, ő maga kereste. De én meg ezért ne merjek utcára menni? Nem olyan ruhákat veszek, amik "undorítóak és primitívek" lennének... Nagyim velünk él, és ő is mindig ilyen megjegyzéseket tesz. Nálunk a családba mindenki ilyen "tuc-tuc-nyek-nyek" zenéket hallgat, rockot csak én. Soha nem szólom le az ő ízlésüket, én viszont még csengőhangnak se állítok be rockot, mert lehurrognak. Hogyan kössek velük kompromisszumot? (Csak nyáron tudok már pénzt szerezni diákmunkával, addig meg mit vegyek fel? Próbálokztam kutyasétáltatással meg ilyenekkel, de olyan környéken lakom, ahol senki nem bízik senkiben sajnos. Mondtam, hogy visszafizetem, de rávágta, hogy "nem kell, de pénz nem ad".)

Már mondtam anyának, hogy lehet huszonéves koromra én leszek az egyik legnőiesebb lány, akit ismert, meg lehet, hogy kinövöm. Erre az a válasza, hogy "de bele se kezdejek". Ha nem most "élem ki magam", akkor öregkoromra meg azon fogok keseregni, hogy nem tettem meg, mint ahogy ő is.