Csúnyán bántam a gyerekkel és megutált. Mit tegyek, hogy ez változzon?

Nos, lehet, hogy le leszek ismét pontozva, de szerintem:

1) egy-két pofon nem a világ vége, néha előfordul

2) rögtön bocsánatot kérni nem jó ötlet

3) okosabb lett volna kicsit később leülni a gyerekkel, és elmagyarázni, hogy miért történt, ekkor már nyugodtan el lehet ismerni, hogy talán nem volt egy túl jó megoldás a részedről

4) de még most is le lehet ülni, és átbeszélni vele négyszemközt, hogy mi miért történt.

Azokat viszont itt nem értem, akik szinte alapból gonosznak tartják a gyereket, aki jól vissza akar élni a szülői szeretettel...

Szerintem igen is jól tetted, hogy bocsánatot kértél tőle! Nem emelünk kezet a szeretteinkre, nem tudtad? Mégis mit fog eltanulni tőled ez a gyerek? Azt, hogy veréssel oldjuk meg a problémáinkat? Ráadásul egy olyan emberrel szemben, aki szeret minket, méghozzá feltétel nélkül? Hát, klassz apa lesz belőle! Egy öt éves gyerekről van szó. Neki szüksége van az apjára. A nehéz napokon is a fiad, akkor is ugyanúgy törődnöd kell vele. Ha stresszes vagy, is beszélgetned kell vele, meg kell hallgatnod, meg kell ölelned. Szerintem erről szól szülőnek lenni. Hogy ott vagy vele, akkor is, ha mindennél jobban szeretnél egyedül lenni. És nem, te nem voltál ott neki! Te elzavartad a munkahelyi stresszed miatt, amihez neki semmi köze. Ja, és ráadásul meg is ütöd. Nem azért, mert ő hibázott, hanem mert valaki más hibázott a munkahelyeden, vagy hol. És akkor jönnek a válaszolók a "végre lesz egy kis tekintélyed" dumával. Ez nem igaz. Nem tekintélyt parancsoló lettél a szemében, hanem egy nulla. Egy nulla, aki így oldja meg a gondjait. Ököllel.

Szóval szerintem húzd meg magad, és kérj tőle nagyon- nagyon bocsánatot. Mondd el, hogy rosszul tetted, és, hogy ő soha, de soha ne tegyen majd ilyet a gyerekével. Ne most akard építgetni a tekintélyed, inkább a kettőtök régi kapcsolatát próbáld visszahozni.

Én nem vagyok a "soha nem szabad adni egy pofont a gyereknek" elv híve, de ebben az esetben teljesen egyetértek az utolsó válaszolóval. Nem a gyerek tehetett róla, hogy neked rossz napod volt, ő csak az apukáját akarta. Szülő vagy, te vagy a felnőtt, foglalkoznod kell a gyerekeiddel akkor is, ha neked valami bajod van.

"...én is kaptam gyerekkoromban amikor megérdemeltem" Kár ezzel védekezni, mert ő nem érdemelte meg, csak elszenvedője volt a te bajaidnak.

Egyébként nyilván meg fog békélni idővel, de rossz dolgot csináltál, ez nem vitás. Nyugodtan lehet lepontozni engem is.

Szerintem meg megérdemelte a gyerek. Sőt, a helyedben még azért a visszabeszélésért is adtam volna egy pofont. Engem elég gyakran vertek, mert elég rossz gyerek voltam, nem haltam bele pár pofonba.

Vidd el focizni vagy valahova, ha meg nem akar, akkor hagyd rá.

A helyzet az, hogy a gyerekek előtt nem lehet színészkedni. Ők emócionális lények, az érzelmek vezetik őket, és prímán rá tudnak hangolódni a szülő érzelmi hangulataira. Ha a szülő ideges, hiába játsza Teréz Anyát, a gyerek is ideges lesz.

Nos, ha semmi csúsztatás nincs a dologban amit leírtál, akkor a pofon nem a gyereket viselte meg, hanem téged. Azóta nem őszinte a viselkedésed, sz@rul játszod a szerepedet, és a gyerek erre hangolódva kerül téged. Ha a viselkedésed nem szerepjáték lesz, hanem újra sikerül önmagadat adni, akkor a gyerek ahhoz fog alkalmazkodni...

Nem nagyon kedvelem Müller Pétert, de a gyerekekkel kapcsolatban van négy mondata, ami nagyon igaz, és nagyon a közepébe trafál a dolgoknak. Nem akarok plagizálni, pontosan idézem a szavait:

"A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi."