Miért nem érdekli a szüleimet, ha egész nap sírok?

Ez valóban csak rajtad múlik. Én személy szerint a leírásod alapján biztos nem szívesen beszélgetnék/barátkoznék veled, mert nem szeretném, hogy rám ragadjon ez a nagy negativitásod,pedig én is sokszor érzem magam magányosnak. Szerintem szánalmas az, ha valaki csak ezzel tölti az idejét, hogy ezen rágódik, miért nincs senkije, miért nem foglalkoznak vele. Viszont az sem ésszerű, hogy látod hogy kihasználnak, de még rá is segítesz azzal, hogy mindekninek megcsinálsz bármit... Nem ettől lesz neked jobb. Nem kell olyannak lenned mint a többiek, nem kell kihasználnod neked másokat, de TANULJ MEG NEMET MONDANI! Ne hagyd hogy csicskáztassanak, legyen tartásod, és tényleg csak akkor segíts, ha valóban úgy érzed hogy kell! Ha egy veled egy pozícióban lévő kollégád kérné, hogy csinálj már neki kv-t, de tudod, hogy csak kihasznál, akkor miért csinálod meg?! Azt hiszed ettől jobb leszel mások szemében? Hát nem, pont az ellenkezőjét éred el! én azt gondolnám rólad, hogy egy kis alattvaló vagy, aki nem képes önálló lenni, aki fél mindenkitől, stb... Szóval ilyen szituációban mondd azt, hogy "ott a kvfőző, nyugodtan főzhetsz magadnak, nem vagy a főnököm". Lehet kedves stílusban is reagálni az ilyenre...

Valamint furcsa az, és szintén szánalomra méltó, hogy mégis miért sírsz egész nap? Azért mert egyedül vagy, kihasználnak és nem foglalkoznak veled? Akkor miért nem teszel ellene? Tehát nekem ez úgy jön le, hogy te HAGYOD hogy ilyenek legyenek veled, és ezen sírsz folyton... hát basszus, akkor NE hagyd és akkor nem fogsz ezen sírni! Ha azért sírsz mert egyedül érzed magad, akkor NE SÍRJ, mert attól még nem lesznek barátaid, hanem KERESS BARÁTOKAT! Ha azért sírsz, mert a szüleid nem beszélgetnek veled, akkor NE sírj, hanem menj oda hozzájuk és BESZÉLGESS velük! Az ilyen sírós embereket azért is kerülik, mert velük semmi pozitívról nem lehet beszélni, állandóan csak siránkoznak mindenen, semmi sem jó nekik, valamint olyan, mintha direkt élveznék a szenvedést, és semmilyen tanács ellenére sem tennének a boldogságukért... Te személy szerint barátkoznál ilyen emberekkel?szerintem nem.

Még egy tanács: ne azon agyalj, hogy a szüleidet miért nem érdekli, hogy sírsz, inkább nevess sokat, beszélgess velük sokat, találj ki közös vidám programokat, na és ha azt is lesz*rják, akkor valóban nem érdekli őket, hogy mi van veled!

De ha a gyöngyhalász elhagy, visszamész a kagylóba?

Mindenkinek, nőnek, férfinak a saját gyöngyhalászának kell lennie.

17-8 évesen voltam olyan, mint te. Sok pszichológiáról szóló könyvet elolvastam és úgy döntöttem eljött a "korszak váltás".

Végre hajlandó voltam kimondani azt, hogy érdekbarátokra nincs szükségem. Akire én nem számíthatok, az nem számíthat rám sem. Nem leszek többé mások lábtörlője, aki mindig mindenkinek ott van, de amint nekem lenne segítségre szükségem, csak mosolyognak rajtam, vagy hirtelen eltűnik mindenki. A hatalmas baráti/haveri társaságomból SEMMI nem maradt szépen lassan. Egyedül maradtam. Nehéz volt, de úgy látom mostmár, hogy ez így jó. Haverjaim vannak, barátaim nincsenek. Egy barátnőm van, akire őszintén számíthatok bármikor (de az ország másik végére fújta a szél), illetve a párom.

Hiányzik, hogy nem igen van kivel kimozdulni, nincs kit felhívni, ha rossz kedvem van, hogy üljünk be valahova beszélgetni kicsit. Ellenben úgy érzem sokkal boldogabb vagyok azóta, amióta az energia vámpírokat kizártam az életemből és nem én vagyok a szennyes tartó... Magammal foglalkozok és azokkal, akik tényleg számítanak, nem azokkal akik csak lehúzni tudtak!

Ajánlom ezt neked is. Fejleszd a személyiségedet és légy határozottabb, magabiztosabb!

Akkor adok egy másik tanácsot.

Azt mondod, hogy ha társaságban vagy, akkor nem mersz megszólalni, mert félsz, hogy nem érdekel senkit sem, amit mondasz. Szóval félsz mindenféle megnyilvánulástól. De ennek mi a következménye? Nem beszélgetsz senkivel, szánalmasnak és magányosnak érzed magad, szóval semmi pozitívum. Akkor viszont próbálj meg beszélgetni bármiről! Mit veszíthetsz?? Igazából SEMMIT, hiszen te magad mondtad, hogy alapból úgyse szólalsz meg és nem is érzed jól magad.. szóval ha elkezdesz pofázni, beszélgetni, akkor ha ezek után is rosszul érzed magad, legalább te megpróbáltad. De mi van ha pont az ellenkezője lesz? Mi van , ha mindenkinek elkezd tetszeni, hogy kinyílsz? Mi van, ha elkezdenek veled beszélgetni, és meghallgatnak? Akkor meg legalább megpróbáltad ÉS még jól is elsült! Mit félsz? HOgy megint közbevágnak?? Ez úgyis mindig előfordul, akkor ettől már igazán nem kellene tartanod. Próbálj meg te közbevágni, vagy szólalj meg, hogy "légyszi ne vágj már közbe, mert mondok valamit". Hidd el, hogy ha nagy bátorságot veszel, és így cselekszel, sokkal jobban fogod magad érezni!

Tehát mégegyszer a lényeg: ha már azt megszoktad, hogy gyakran érzed magad egyedül,és csendes vagy mindig, ha már tudod milyen az ha közbevágnak, ha érezted már magad szánalmasnak, ETTŐL ROSSZABB NEM LESZ!!! Tehát legyél bátor, mert tényleg nincs veszíteni valód!