Páromat lopással vádolják a munkahelyén ezért kirúgták és feljelentették. Mi lesz most így a babával?
Nem kellett volna őrizetlenül hagynia. Ez egy az egyben az ő hibája az hogy nem tudja bizonyítani hogy hová tűnt így simán vádolhatják lopással, de börtön nem lesz ebből még. Bár egy ilyen állvány nem olcsó dolog, és ha egyből tett bejelentést amikor észrevette hogy az állvány darabok nincsenek az autón akkor még könnyebben megúszhatja.
A tárgyaláson nagy esély van rá hogy felmentik és megússza pénzbírsággal ami nem lesz olcsó dolog mivel a nyomozási meg az eljárási költséget is rá fogják terhelni.
Hivatalból fog majd kapni ügyvédet igaz az semmit nem ér manapság de mázlival ki lehet fogni jókat. Amire még figyeljen oda hogy legyen együtt működő, ne bonyolítsa a történetet mondja el hogy mi volt pontosan és ennyi és ismerje el hogy ő volt a hibás. Lehet hogy nem ő lopta el, de nem tudja bizonyítani, esélyes hogy tartanak majd házkutatást szóval erre nem árt felkészülni. De az biztos hogy a párod helyébe sürgősen keresnék másik állást.
Ha kap másik állást, mert mindenhová erkölcsi bizonyítvány kell.
Van egy ismerősöm aki évekkel ezelőtt szintén ellopott egy ugyanilyen állványt, rá sem tudtak semmit sem bizonyítani, de mégis elzárták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!