Meghalt az apám. Ilyen előzmények után elmenjek a temetésére?

Szerintem is menj el.

Tudod, nekem is volt az életemben olyasvalaki, aki úgy halt meg, hogy tisztázatlan konfliktusok maradtak köztünk. A temetésére sem mentem el... Amit aztán mérhetetlenül megbántam, és ugyan évekkel később, de kimentem a sírjához egyedül, és amikor odaértem, én úgy bőgtem... Elmondtam neki mindent, bocsánatot kértem tőle, valamint azt, hogy ha hallja, amit mondok, akkor emlékezzen meg rólam és imádkozzon értem, én is megígérem neki ugyanezt... És ha nem velem történik, nem hiszem el, de abban a pillanatban tisztán éreztem a jelenlétét, megnyugvást és megkönnyebbülést éreztem, egyszerűen szavakkal el sem tudnám mondani, olyan hihetetlen érzés volt, és úgy sírtam, ahogy már nagyon régen nem...

Tudom, ez az én személyes példám, de ez alapján mégis azt tudom Neked legjobb szívvel tanácsolni, hogy igenis menj el, illetve maradj ott utána vagy menj ki később magadban is.

Nem tudom mit illik ilyen helyzetben tenni.

Viszont, mégis csak az apád volt. Menj el!

Bármilyen előzmény is volt, mindenképpen menj el a temetésére, hacsak nem vagy ágyban fekvő, magatehetelen beteg.

Magad miatt nagyon fontos, a gyász miatt. Nagyon nehéz lesz úgy meggyászolni őt és a múltat, hogy nem vagy ott a temetésen.

Egy pár sort emelek ide, amit egy ki nem adott könyvben olvastam, ahol is a haldokló és környezetében lévő "haragos" eljárását olvashatjuk:

"Általában a halálát közeledni érző üzent régi haragosának, hogy utoljára béküljenek meg, vagy a betegség súlyosbodása hallatán maga a békülésre hajlandó kereste fel őt. A halálos ágynál történő kibékülés örökre szolt. Az ilyen halál előtti megbékélést rendszerint nagyon komolyan vették, mivel a távozni készülőnek adott szó, - még inkább kötelez, - érvényes volt a haldokló hozzátartozóinak további kapcsolattartására is. Az ilyen megbékélés a nagybetegnek megkönnyebbülését, a faluközösségnek megnyugvást hozott.

A közösség megkövetelte minden tagjától, hogy meglegyen a személyek közötti feszültségek rendezése iránti készsége, különösen ilyen alkalommal. Általános tapasztalatként hangoztatták, hogy „a haldokló nem tud meghalni, ha meg nem békül, ha haraggal kell távoznia”. A békülni hajlandó ilyenkor szolgálatot tett az élettől búcsúzónak és magának is, mivel a két család, - rokoni kiscsoport - közötti konfliktus lehetőségét csökkentette, vagy meg is szüntette ezzel a gesztussal."

Ezt nem adta meg Neked a sors, hogy Édesapád halála előtt elbúcsúzhass tőle.

Ne múlasztd el a legeslegutolsó búcsudat!