Szerintetek mennyire kell erőszakoskodni, hogy egy lány tanuljon meg főzni? Anyukák, ti mennyire vagytok ebben erőszakosak?

Kezdjük ott, hogy a fiúgyereknek pontosan ugyanannyira fontos, hogy megtanuljon főzni. Nagyon helytelen, amikor az anya a lányát megtanítja, a fiát meg hozzászoktatja a kiszolgáláshoz!

Erőszakoskodni pedig nem kell. A főzés nem nagy kunszt, aki meg akar tanulni, vagy aki rákényszerül, hamar megtanulja.

Engem nem tanított anyukám, ami nem is baj, mert sajnos pocsékul főz. Amikor elköltöztem otthonról, szépen fokozatosan csináltam magamnak eleinte instant kaját, túrós tésztát, stb., aztán internetes receptek alapján az egyre összetettebb ételekkel is kísérleteztem.

Mára sokkal jobban főzök anyukámnál, ráadásul nagyon határozott saját stílusom van, mert minden ételt megfőztem különböző receptek alapján, és azokból fejlesztettem ki a saját verzióm. Ez így sokkal szerencsésebb, mintha őt másolnám.

Különben pedig elég ritkán kell főznöm. A párom kikapcsolja a főzés, így ő szokott nekiállni, de minimum 2-3 napra. Így heti 2-3 alkalommal főzünk csak, én meg néha hetekig semmit. Nem is hiányzik, hogy minden nap a tűzhely fölött görnyedjek :)

Engem amíg el nem költöztem 24 évesen anyukám mindenben kiszolgált. Persze volt egy-két önállósodási kísérletem a konyhában, de anyukám egyből jött, hogy segít, de inkább megcsinálja ő.

Végül amikor elköltöztem pár hónap után akkor nagyot szívtam, mert a pirítóson kívül semmit nem voltam képes csinálni. Rengeteget költöttem kész kajákra, ettől híztam is, nem tudtam hogy kell vasalni, rendesen takarítani. Nekem nagyon nehezen sikerült összevakarni magam. Most a gyerekeknél nagyon figyelek arra, hogy megtanítsam nekik azt, hogy ha majd egyszer elköltöznek, akkor ne legyenek ilyen elcs...szett bénák. Nekem nagyon drága volt a tanulópénz. Szerencsére lelkesek.

Gyerekként nem érdekelt a főzés, főleg, hogy amúgy is finnyás voltam/vagyok, így a legtöbb kajának az elkészítése nem hozott lázba. Anyukám nem erőltette a dolgot sose, max megkért, hogy pucoljak meg pár zöldséget aztán maximum támasztottam a konyhaajtót, amíg ő főzött én beszélgettem vele, vagy épp vegyem ki a sütőből a kaját ha megsült, vagy fordítsam meg félóra múlva a húst, mert neki most el kell szaladnia ügyet intézni. :) Szóval ennyiben kimerült az "erőszakoskodás", mert amúgy főzni azt nem tudtam. A rántottát elrontottam, a nehezebb kajákhoz nem mertem hozzáfogni, a poros kaják mentek, bele vízbe, felforral, párszor megkavar és pár perc múlva kész. Ebben kimerült a főző tudományom. 18 évesen 3 kiló hús kipanírozása után az élettől is elment a kedvem, főleg hogy utána majd egy hétig azt ettük, mert a meghívottak jelentős része nem jelent meg a ballagási ebédemen. Ezek után anyu nem forszírozta a főzzek témát kicsit sem. Összeszedtem egy pasit, aki imádott főzni, így mellette se kellett ezzel foglalkoznom, sőt, még piszkált is, hogy nekem úgyse menne, ezzel sikeresen elvette a kedvem a próbálkozásoktól. 5 évvel később ott álltam, hogy a rántottát még mindig elrontom, de azért friss alapanyagokból spaghetti, szószos csirkemelles kaják meg ilyesmik már mentek, de azért nem szerettem főzni. Majd jött a mostani párom, távkapcsolatnak indult és hétvégente találkoztunk, ő meg ahhoz volt szokva, hogy otthon mindennap főtt kaja van, mert édesanyja főz, nálunk meg ez nem volt jellemző, gyakran ettünk szendvicset hétvégente, mert hétköznap volt főtt kaja, szóval rá voltam kényszerülve, hogy főzzek neki mikor itt van nálunk. Akkor nem hittem volna, hogy mennyire fogom élvezni, és szinte vártam a közös hétvégéket, hogy főzzek rá, mert ízlett neki a főztöm és nem csak azért, mert udvarolni akart, hanem tényleg. Ezekután mikor összeköltöztünk szinte vártam, hogy na most már saját konyhám lesz és főzhetek ott és dejó lesz, mert így később rájöttem, hogy ez zavart a legjobban otthon. Ott volt anyunak egy kialakított rendszere, ami számára kényelmes volt és úgy voltak a dolgok és pont. Mióta elköltöztem viszont minden úgy van ahogy nekem kényelmes és sokkal nagyobb kedvvel főzök, sütök és megy is. Jó, mondjuk egy rántás elkészítésével még vannak problémáim (konkrétan félek elkezdeni), de egy vasárnapi ebédet már össze tudok dobni és nem kell fél nap hozzá :)

Szóval így lassan 24 évesen értem meg arra, hogy szeretek főzni, tudok is és csinálom is. Így nálam abszolút az nyert, hogy anyu nem erőszakoskodott. (mondjuk lehet azért sem, mert neki 8-10 éves kora óta tudnia kellett főzni, mert egy lánynak szokás, mák, hogy ő amúgyis szeretett, különben megutálta volna hamar) Mondjuk azt néha észreveszem magamon, hogy hasonlóan főzök, mint anyukám. Kevés zsiradék, kevés só, egyedi fűszerek. Szóval azért megvan a hatása és lehet ellestem akaratomon kívül pár dolgot tőle :)

23 N