Anyám miért fogja minden egyes bajomat egyszerűen arra, hogy "kamasz vagy lányom! "? Igaza van?

Igazad van, ezek nem kamaszkori problémák. Vagyis azok, de egész életeden el fognak kísérni téged. A kamaszkor egy átmenet gyermek- és felnőttkor között; ilyenkor rádszakad, mondhatni, az egész világ súlya. Ez felnőttkorodra is megmarad, viszont akkor már meg tudsz majd birkózni vele, de még félig gyerek vagy, és ez most hatalmas problémát okoz. Mindenki így van ezzel, csak van aki könnyebben, mások nehezebben élik meg.

A jegyeiddel kapcsolatban, próbálj meg arra gondolni, hogy felnőttként, ha majd dolgozol, és jól végzed a munkád, akkor a főnököd nem fog megdicsérni, hogy "ej, de ügyes vagy", viszont ha rosszul csinálsz valamit, kirúgnak. Tudom, nem könnyű ezt most megérteni, mert ebben a korban lenne legnagyobb szükséged a támogatásra, amit egy szülőnek illene (illene? kötelessége lenne) megadni, és ezt te nem kapod meg. Ugyanebben a cipőben jártam én is; mikor bukásra álltam, iskolaváltással, egyéb büntikkel fenyegettek, aztán év végére 4-esre (!) javítottam ezt fel, azért meg egy dicsérő szó sem hagyta el édesanyám száját. Ez a fentebb leírt okok miatt van így: anyukád már máshogy érzékeli a világ súlyát, mint te, ő már megértette, hogy adott dolgot alapból jól kell megcsinálni, és emellé nem feltétlen jár dicséret. Azt viszont nem kéne elfelejtenie, hogy egy kamasznak nehéz, és igenis, szüksége van a lelki támogatásra.

Anyukád párja ellen nem tudsz mit tenni, sem te, sem pedig a családod. ANyukád felnőtt nő, és gyakorlatilag azt csinál ilyen téren, amit akar - ebbe vagy beletörődsz és ráhagyod, vagy őrlődsz rajta, ezzel pedig felemészted magad.

Apukáddal ugyanez - ha ő gyereket akart, az az ő döntése volt. Azt nem írtad, hogy esetleg ezt a gyereket a nyakadba varrják-e sűrűn, mert ha igen, akkor egyszerűn meg kell mondani apudnak, hogy nem a te felelősséged, ő akarta, oldja meg ő a felügyeletét.

A molesztálós-erőszakolós sztorira nem tudok mit írni. Velem sosem történt ilyen, így nem érzem át a helyzeted, de ha úgy érzed, hogy ez téged belülről nyomaszt, érdemes felkeresni egy szakembert, ugyanis ennek később akár pánikbetegség is lehet a következménye, vagy depresszió. Vagy valami még súlyosabb mentális betegség.

Ugyanez az étkezési zavar, viszont itt elsősorban magadnak kell tudnod parancsolni. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan élj, nagy szükséged van a tápanyagokra, és hidd el, jobban éreznéd magad, ha normálisan ennél. Valószínüleg össze van szűkülve már a gyomrod, ezért érzed úgy, hogy ezen nem tudsz változtatni. Először magadon próbálj segíteni, bármilyen nehéz is, viszont ha végképp nem megy, ezzel is el kell menni egy specialistához, mert hosszú távon nem lesz jó vége.

Depressziós nem vagy. A depressziós nem veszi észre a saját betegségét, maximum testi tüneteket - fájdalmak, megbetegedések - produkál, valamint érdektelen lesz a külvilág felé. A depressziós letagadja, hogy neki bármi baja lenne - ebből a szempontból olyan, mint egy drogfüggő, vagy egy alkoholista. Te tisztában vagy vele, hogy problémád van, és ezen változtatni is akarsz, így depressziós nem lehetsz. Azt aláírom, hogy lelkileg nagyon össze lehetsz törve, de ez nem depresszió.

Anyámmal én is mindig úgy voltam, ahogy te. Két különböző személyiség. Ezt el kell fogadnod, mert ezen nem tudsz változtatni, és kész. Nagyon sok olyan emberrel fog még összehozni a sors, akikkel teljesen különbözni fogtok, mégis együtt kell majd működnötök. Persze, fentebb már említettem, hogy ez most nagy probléma neked, főleg, hogy neki kéne annak lennie, aki felé feltétel nélkül fordulhatsz segítségért. Elhiszem, hogy neki is vannak problémái; mindenkinek vannak. Viszont most egy nehéz időszakon mész át, és ezt neki meg kéne értenie, támogatni kéne téged. Sajnos a stílusán és hozzáállásán nem tudsz változtatni, szóval ezen is kár idegesíteni magad. Hidd el, ugyanebben a cipőben jártam, és ilyen idősen ez engem is zavart, mára viszont már megbékéltem vele. Nehéz és hosszú út áll előtted, és fellengzősnek hathat a következő dolog, de az idő sok mindenre gyógyír. Ha tényleg nincs más út, nincs kivel megbeszélni, sajnos egyedül kell átvészelned. Nem bunkóságból, vagy lenézésből írom, de lesz ennél sokkal nehezebb is az élet - próbálj úgy hozzáállni, hogy most edződsz. Nehéz, nagyon nehéz, de próbálj kitartani. Ha kell, sírj sokat, beszéld meg magaddal a dolgokat - nekem ezek sokat segítettek.

A "barátnődhöz" úgy állj hozzá, hogy ha ki akar sétálni az életedből, ne tartóztasd fel - inkább nyisd ki neki azt a kva ajtót, és hadd menjen, ha menni akar. Ezek szerint ő nem is szeretett téged igazán, kár lenne miatta szomorkodnod. Tudod, néha túl sokat gondolunk arra, aki ránk egy percet sem gondol. Ez is az élet velejárója, és sajnos meg kell szoknod.

A szerelmi problémák meg tutira nem kamaszkorra jellemzők, ilyenek felnőttkorban is lesznek. Erre nem lehet egyértelmű tanácsot adni, az ilyeneket mindenki egyénileg dolgozza fel.

Összefoglalva: kamaszkori problémáid vannak, amik felnőttkorodban is jelen fognak lenni, csak akkor majd máshogy fogod látni őket. Ahogy nősz, változni fog a helyzet, megváltozik a gondolkodásod, az érzelmi világod. Ilyenkor tombolnak a hormonjaid, és mindent nehezebben élsz meg. Tudom, nehéz, de türelem. És sok kitartás. Ilyen ez az élet. :)

Csak egy részletre szerenék most reagálni a válaszodból:

"Találtam egy internetes pszichológust kb. fél éve, vele majdnem kétnaponta leveleztünk, és ő mondta hogy szerinte lelkibeteg vagyok, és már túlvagyok a lázadó kamaszságomon... Ha viszont tényleg benne van ebben az egészben a kamaszság, akkor nem biztos, hogy egy lelkiselejt vagyok."

NE internetes pszichológussal beszélgess, mert a nyga részüknek semmilyen képzettsége sincs, csak magukat nevezik ki szakembernek és több kárt okoznak, mint amennyi haszon van belöle. (Te is kezded amgad "lelki selejtnek" tartani, pedig erröl szó sincs)

A problémáiddal fordulj olyan valakihez, akinek tényleg ez a képzettsége, és neki mondd el a gondjaidat.

Igazad van, hogy elég problémás a családo környezeted, és már csak ezért is érdemes lenne szakemberhez fordulni, akitöl megtaulhatod ezeket a helyzeteket kezelni, illetve úgy elviselni, hogy a legkevesebb lelki sérülést szerezd. A problémáid egy része tényleg nem a kamaszkor miatt van, de a reakcióid sokszor még kamaszosak. Ez NEM a te hibád, a korodból adódik, és EBBEN tudna egy jó pszichológus segíteni.