Szülők, ti hogyan kezelitek azt, ha a gyerekeitek nem jönnek ki a közös szoba miatt?

Együtt nőnek fel egymáshoz szoknak, annyira más nem lehet a bioritmusuk.

Kamasz gyerekemet nem engedném együtt aludni a barátjával, de ha ettől elkövetkeztetünk akkor attól akinek barátja van és felnőtt akar lenni, elvárom, hogy elfogadja hogy ez van és nem tudunk rajta változtatni és ne hisztizem hisz felnőtt.

Én azt gondolom, hogy "muszájból" nincs külön szobájuk, gondolom, nem tudtok elköltözni anyagi okokból. Ezt meg kell érteni mindegyiküknek, a pénz nem a pénzfán terem. Ha nincs, az korlátokat szab.

Ha emberek együtt élnek (akár család, akár egy pár, akár csak egyetemisták kollégimban), a normális határokon belül kötelesek alkalmazkodni egymáshoz. Pl. aki korábban kel, legyen csendben, csak olvasólámpát kapcsoljon, vagy üljön ki a konyhába olvasni. Aki későn fekszik, este már ne hallgasson zenét, hanem olvasson, netezzen kislámpánál.

Én azt gondolom, hogy kamaszként ne aludjon együtt a párjával, és ha együtt akarnak lenni, akkor randizzanak, sétáljanak. Nem vagyok prűd, de a kamasz érzelmileg éretlen a szexre, felesleges adni alá a lovat, hogy nyugodtan csinálja. (Sajnos csinálja máshol, ezzel tisztában vagyok.)

Én szülőként nem tűrném a hisztit, hogy miért nincs saját szoba. Ez kb. azt jelenti, hogy nem képes felmérni, hogy mennyit dolgozol, nem becsülik semmire azt az életet, amit biztosítani tudsz nekik.

Ha elég nagy a szoba, akkor megpróbálhatjátok valamilyen térelválasztóval megoldani a leválasztást. Akkor közös is, meg nem is.

Ugyan nem vagyok szülő, de egy ismerősöm olyannyira kiborult már 18-19 évesen hogy elment otthonról a barátnőjéhez lakni, mert otthon nem volt nyugta soha. A lány anyja belement, a fiú dolgozik a háztartásba belead talán egy tizest, cserébe azt kapja mintha otthon lenne, nem b*szogatják hogy kapcsold ki a tv-t meg csomó más dolgot csinálhat.

21/F