Segitség! Kamaszodik a lányom! Hogyan tovább?

Kérdező (#8) "Pofozzam?Az segít?Eddig tökéletes kapcsolatunk volt.." - kérdés, mi a célod... ha végleg el akarod veszíteni, akkor biztosan...

Egyébként az ilyen "megrendszabályozás"-politikával szerintem alapvetően rossz úton jársz, mert az ellenkezést fokozod... de nem kell ezt a terhet egyedül viselned, ha nem boldogulsz, el kell menni a nevelési tanácsadóba, ott elbeszélgetnek a lányoddal is, veled is, aztán valszeg tudnak használható tanácsot, szempontot feldobni.

Kérdező, a gyermekpszichológus az nem nevelési tanácsadó, persze utóbbiban is dolgoznak pszichológusok... másfelől meg kifoghattál egy idiótát, ha azzal intézte el, hogy "tipikus kamasz", de nem adott használható tanácsot...

Másfelől meg azt javaslom, hogy kezdj el logikusan gondolkodni, és hidd el, az emberben benne van genetikailag mindaz a képesség, ami a sikeres utódneveléshez kell... n.b. ha nem így lenne, akkor az ember kihal, és nem elterjed...

Na, és akkor képzeld el azt a szitut, hogy te vagy éppen rossz, negatív passzban - biztos megesett, pláne, ha váltál is, mint írod. Téged magad mi vett rá, hogy összeszedd magad, és mi az, amitől még inkább negatív passzba kerültél volna? És akkor kezdj úgy bánni a másikkal, ahogy szeretnéd, hogy (hasonló élethelyzetben) veled bánjanak, nem ördöngős ez:)

De már pár dolgot írtam a #7-ben...

Ezen túl meg beszélgessetek sokat, próbáld megérteni az ő érzéseit és gondolatait, és ne bújj a "tipikus kamasz, majd kinövi" hárítás mögé... Gondolt át, hogy mit okozhat benne pl. hogy 4 éve nem látta az apját, hogy esetleg a pályaválasztásban bizonytalanodott el, stb... ne úgy kezeld a dolgot mint egy ellened irányuló történetet, a lányodnak a saját életével van baja, amit a jelek szerint nem ért meg senki. Kár ebből a kettőtök közötti háborút csinálni...

"Eddig fotós akart lenni(több versenyt megnyert)most viszont a 8 általánost sem akarja befejezni."

Akkor is az a véleményem, hogy az iskolában történt vele valami. Bántották, molesztálták, zaklatják, verik. Vagy a diákok, esetleg egy tanár, vagy egy más munkaerő (portás, titkár,...)

Ha ekkora változás lép fel valakinek az életében, akkor súlyos indokok lehetnek mögötte.

Nem biztos, hogy

A saját tinikorom jut az eszembe, már nagyon sajnálom, bűntudatom van, örökké vezekelni fogok anyukám felé a flegmaságomért, pedig ő már nem is emlékszik erre a pár évre. Amiket akkor tettem és mondtam, anyukám sokat küzdött velem, sokat sírtunk, veszekedtünk, stb. Pedig nagyon súlyos dolgok nem történtek.

Ez tényleg tipikus, egyszerűen ez van. Nem rontottál el semmit.

Most már 30 vagyok, van saját gyerekem, és nem régen kezembe akadt egy könyv: Adele Feber: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje. Ezt ajánlom neked!

Úgy érzem, hogy az a fajta kommunikáció, amit bemutat nekünk is segített volna anno, most is szeretném hallani többektől és igyekszem a fiammal is hasonlóan bánni.

Le lehet tölteni.