Tényleg minden huszonéves lány tudatosan tervez gyereket?

nem terveztük ugyan,de 23 évesen teherbe estem,úgy,hogy négy év alatt az az egyetlen alkalom volt,hogy nem védekeztünk...

Nem volt kérdés,hogy megtartsuk-e,sőt a párom(már férjem)később azt mondta,h nem tudta volna feldolgozni,ha el akarom vetetni a gyerekünket...

Szüleink örültek a kicsinek,saját lakásunk nincsen/nem is tervezünk egyelőre/,nincsenek megélhetési gondjaink és már a második gyerekünket várjuk(aki tudatos tervezés "eredménye")

Az én ismeretségi körömben én voltam az első,aki szült,pedig barátnőim idősebbek, volt osztálytársaim közül senkinek nincs még gyereke..Szóval én sem hiszem,hogy ez egy olyan általános dolog lenne,de ez kb. olyan,ha itteni statisztikát nézed,mindenkinek rossz a házassága..

Az, hogy egy lány vágyik gyerekre, még nem a "terveztük a babát" kategória, habár sokan úgy gondolják.

Egyébként a szülésznők tapasztalata, hogy lényegében két szülő korosztály van - a fiatal 20 éveseké, és a késői húszas, illetve harmincéves korosztály. A kettő között elég ritka, hogy valaki gyereket vállaljon. Mert kétféle ember van - az egyik, aki fiatalon belevág, mert nem gondolja át, vagy csak mert így alakult és kész. A másik pedig, aki akár 35 éves koráig építgeti az egzisztenciáját és a karrierjét, hogy gyerek mellett se kelljen lemondania semmiről, illetve a gyereknek se kelljen lemondania semmiről. Persze, vannak a kettő között is néhányan, akiknek éppen akkor alakult úgy az életük, mint ahogy vannak, akik 20évesen szülnek, és utána mégis képesek pici babával lediplomázni.

Mondjuk az én ismeretségi baráti körömbe meg a "véletlen" babák lettek tömegesen. Pontosan nem tudom de 10-ből 8biztos azt mondta véletlen, persze védekezés mellett lett terhes. Na nekem meg ez a furcsa, pedig 22-27 éves korosztály.

Aki ilyent kérdez, hogy mit szóltak a szülők meg hasonlók az egyértelműen nem tervezte.

ismerek olyat, aki nagyon fiatalon, épp hogy az érettségi után szült, de úgymond nem hagyta el magát, hanem amint a gyerek bölcsibe ment, tovább folytatta a tanulmányokat, nem ragadt bele az anya vagyok, innentől mindenki az én popómat nyalja szindrómába. na, ezt a csajt én tisztelem, mert élet minden frontján helyt áll, és nagyon értelmes, aranyos a gyereke.

engem anyukám úgy nevelt, ameddig nincs meg a kellő egzisztencia, addig védekezzek, ne tervezzünk babát, mert a semmire szülni nagyon alja dolog, és tulképp azzal tolsz ki, aki semmit nem tehet az egészről, tehát a kicsivel.

30 előtt nem is nagyon tervezek szülni, inkább utazgatunk a párommal, tapasztalatot gyűjtök, dolgozunk, félreteszünk.

a kedvencem, az egyik kolléganőm "családja". a lánynak alig lett meg az érettségije, már el van jegyezve valami sráccal akivel fél éve vannak együtt. firtattam is, h miért kell ennyire sietni, előbb lásson a lányka világot, éljenek együtt a fiúval, aztán eljön az esküvő, babázás ideje is. erre a nő: de hát az utazáshoz pénz kell! mer mondom a gyereknek az égből hullik a pelenka meg a többi?!

na, ezeken az embereken nem lehet segíteni. szülik a nyomorba a gyereket, a világról semmi fogalmuk, de sírni azt nagyon tudnak.

23 éves lány vagyok és szeretnék gyereket, de egyelőre még nem alkalmasak hozzá a körülmények. A vőlegényem 26 éves, mindketten januárban végzünk az egyetemmel (én BSc, ő MSc). Már 6 éve együtt vagyunk, s 1,5 év után össze is költöztünk, így tudjuk milyen az együttélés. Ösztöndíjból, diákmunkából vannak megtakarításaink, mert mi nem bulizásra költjük, mint a nagy átlag és szerencsére a szüleink is támogatnak minket annyira, hogy a mindennapi megélhetésre ebből nem kell költenünk.

Fogamzásgátlót szedek, de néha elfelejtek egy-egy tablettát. Ha viszont becsúszna a baba, akkor kérdés nélkül megtartanánk. Nyáron házasodunk szülői támogatással és saját otthonba költözünk, amit szintén a szülőktől kaptunk. Ha megvan a két év munkaviszonyom, teljesen berendeztük a lakást és van elég megtakarításunk akkor elkezdünk próbálkozni a babával, ekkor terveim szerint olyan 25-26 éves leszek.

Nincs olyan, soha, sehol és semmiben, hogy MINDENKI. Mindig van kivétel.

Huszonéves korban akkor ketyeg vadul a bébitikktakk, ha egy nő nagyon ostoba és/vagy nagyon sok szeretethiány van benne. Nincs semmiféle más perspektíva előtte, csak a babázás. Azért akar MINDENÁRON szülni egy csomó mai huszonéves, mert rettenetes szeretethiányban szenved, és azt gondolja, hogy ha majd saját gyereke lesz, akkor VÉGRE valaki őt, és csakis őt fogja szeretni.

Ez egyfelől hatalmas tévedés, mert a valahai szeretethiányát soha nem pótolhatja senki, a gyereke soha nem válhat a saját anyjává; másfelől iszonyatos önzés, mert a gyerekének az ő és a pasija (azaz a gyerek szemszögéből nézve a szülei) szeretetére lenne szüksége. Nem fordítva.

Szerintem aki tudatosan tervezi a gyerekét, és nem a semmire szül, még annál is előfordulhat, hogy apuka lelép, legyen az 22 éves, vagy 32. És akkor bizony minden anyuka aki egyedül marad a gyerekkel meg van lőve. Hiába a félretett pénz amit a gyerekre spórol össze egy pár, mert bizony elköltik a gyerekre. (babaágy, babakocsi stb.) Pl. én dolgozom, így nem csak GYES-t, de GYED-et is kapni fogok. De a GYED-em az kb. 80 ezer forint lesz. Nos, abból tarts fent egy lakást, vásárolj kaját, és lásd el a gyereket. Szóval nincs garancia arra, hogy 30 évesen 1 gyerekkel nem hagy el a párod, hiába terveztétek, ahogyan arra sincs, hogy törvényszerű lenne, hogy ha 22 évesen alapít valaki családot, akkor mindenképpen tönkre fog menni a házasság/párkapcsolat, családi élet. Te most nagy általánosságot írtál csak kérdező. Nyilván a 32 éves karrierista nő, aki arra veri magát, hogy tudatosan épít családot, félretett pénzük van, 5 éves házassága, saját lakása/autója, nem fog kérdést kiírni arról, hogy sz*arban van, mert túl büszke ahhoz és nyilván nem így tervezte. (Persze nem minden nő ilyen aki későn vállal gyereket, csak általánosítottam egyet.)

Remélem érted a lényeget. :)

Hát,én 24 éves vagyok,egyáltalán nem akartam gyereket,amíg a párom meg nem ismertem,mert ő viszont szeretett volna.

4 éve élünk együtt,gyerekkorunk óta ismerjük egymást.

Anno hitellel terhelt házzal kezdtem 18 évesen.Bejelentett munkám 16 éves korom óta folyamatosan van-előtte is volt,feketén,így kaptam hitelt+egy másik ház volt a fedezet.

20 évesen(akkor már együtt éltem a párommal 1 hónapja) be lett fejezve(addigra gyűlt össze pénzem,hogy be tudjam fejezni,fürdőszoba addig nem volt,fűteni nem tudtam,nem volt mivel,nem sorolom) és eladtam.

A hitel után fennmaradó összegből vettem máshol másikat.Akkor még "jól" jártam,ennyire nem voltak elszállva a törlesztők és a ház is normális áron kelt el.

Nem tízmilliókról van szó,az előző ház 6 millióért kelt el,a hitel 4 millió volt,maradt 2.Így lett házam.De önerőből,albérletezve 2 milliót sem tudtam volna össze gyűjteni.

Aztán úgy döntöttünk,hogy már nincs adósság,szép nagy a ház,de szerényen élünk,várunk pár évet.Én dolgozok,munka mellett tanultam tovább folyamatosan,páromnak is volt munkája,ha más nem napszám eleinte,így helyre jöttünk anyagilag és be mertük vállalni a babát.Már nagyon jó körülményeink vannak,szép a ház,itt első pillanattól van fűtésünk,van fürdőszobánk,szépen élünk,de nem felejtem el,hogy honnan indultam.

20 évesen csak a veszettül naiv libák terveznek tudatosan gyereket...

Értelmes ember, nő tisztában van vele, hogy ha munka, megfelelő végzettség nélkül szül egy-kettőt, akkor 25-6 éves korára a kutya sem fogja felvenni dolgozni 2 kicsi gyerekkel a nyakában, magát lehetetleníti el az életben.