Akik nem terveztek gyereket de mégis terhesek lettek azok is ugyanúgy örültek neki amikor megszületet?

10-es, azért ez durva. Nekem is van egy ismerősöm, akit elhajtottak, de ott az történt, hogy ikerterhesség volt, és a kismama terhesség-elhajtó gyógyszert vett be, és csak az egyik magzat ment el. Mondjuk abból utólag sem lett köszönet, mert a nő ugyan megszülte a lányát, és úgy-ahogy fel is nevelte, de mindkettejüknek nagyon rossz természete van, nagyjából senki sem kíváncsi rájuk.

Majd megmondom, ha áprilisban megszültem. Szerintem sok múlik az apán. Férjem és az egész család repes az örömtől és emiatt én is belelkesültem, de valójában rettegek az egésztől. Nem sok türelmem van gyerekekhez. Elvarázsolt a gondolat (és az ultrahang), hogy egy igazi kis ember fejlődik bennem, bár azelőtt azt képzeltem, szörnyű érzés lesz, hogy valami élőlény motoz belül, afféle Allien. De nem, egyáltalán nem így élem meg. Néha már-már azt hiszem, érzem egy-két mozdulatát, és olyankor egy pillanatra megérint az az érzés, hogy van velem valaki. Nem vagyok egyedül. Mintha egy kis barátom jelezne nekem. Máskor meg kétségbe esek, mert fogalmam sincs, hogyan fogom megoldani az életem egy gyerekkel a nyakamon. Főleg, hogy benne van a pakliban az is, hogy egyedül maradok vele. A férjem bár nagyon várja ezt a babát és imádja a gömbölyödő alakom, és én is élvezem, mert soha életemben nem voltam még ilyen nőies, és csodaszépek a melleim, amik előtte túl semmi picik voltak, és egyáltalán nem az van, amit előtte elképzeltem, hogy egy formátlan csúnya alaktalan nő lesz belőlem terhesen és a férjem undorodni fog tőlem - nem ez se olyan lett, mint vártam, de mégis a váláson gondolkozom már napok óta, mert vagy megcsal a férjem vagy szégyelli mások előtt, hogy terhes vagyok, nem tudom, nem is érdekel a magyarázata - a lényeg, hogy attól félek, rettenetes teher lesz egy gyerek, ha egyedül kell felnevelnem. Nekem jó most ez a csend és hogy nincs most senki körülöttem. Kibőgtem magam, stb... De beleőrülök a gondolatba, hogy egy gyerek állandóan a nyakamon lóg majd és egy depressziós napomon nem olvashatok vagy bőghetek kedvem szerint egész nap. Na mindegy, én lehet hogy nem fogok tudni neki örülni:( Pedig nemrég még olyan lelkesen vettem neki babaruhákat...De akkor még boldogok voltunk a férjemmel. Borzalmas volt érezni, hogy szégyell. Elmondhatatlan.