Sokkot kaptam, ti erre hogyan reagálnátok?
4 éve vagyunk házasok a férjemmel, most várjuk az első babánkat, 21 hetes kismama vagyok.
Tegnapi napon ő dolgozott, én egyedül voltam a házban, csöngettek.
Egy 15 éves lány állt az ajtóban, és azt mondta, az apukáját keresi.
Mondtam neki, hogy biztosan tévedés lesz, mert csak mi lakunk itt.
A kezembe adott egy fényképet a férjemről, és a születési anyakönyvi kivonatát is, amiben az ő neve szerepel apaként.
ránéztem a lányra és számomra egyértelművé vált, hogy ő tényleg a lánya, a szeme, az orra, az egész arca..
együtt megvártuk őt, bár én akkor már nem láttam az idegtől, mert addigra kiderült hogy a férjem tudott a lányáról mégsem látogatta, gyerektartást sem fizetett, én meg ott állok, hogy az egészről semmit nem tudok, terhesen, mint egy idióta.
17 éves volt akkor, az anya is, aki azt mondta, szedi a gyógyszert, közben nem szedte, de engem az zavar, miért nem tudok erről ennyi év után?
így kell ezt megtudnom?
nem is tudom mi a kérdés bennem, össze vagyok zavarodva.
a lány szeretne találkozni az apjával, én meg nem tudom hogy álljak hozzá, mármint a férjemhez, hazudott.
ti mit tennétek a helyemben?
mentegetőzik, bocsássak meg, nem akart felelőtlennek tűnni a szememben, stb.
Ez tényleg vicces :D
Na de... Tegye már mindenki a szívére a kezét! Ki nem állít valótlan dolgokat itt magáról? Csak aki egy kicsit gondolkozik, az név nélkül csinálja :D
Nem értem, miért kell kamuzni (na, jól lepontozhattok). A másik kérdésben tényleg E/3-ban írt, szóval írhatott egy barátnőjéről is, ahogy állította. Mondjuk tényleg nem tűnik túl megbízhatónak, ha időközben kiderül, hogy két fiókkal variál.
Ettől függetlenül feltételezem, hogy a történet igaz is lehet.
Kérdező, ez tényleg súlyos. Ha belegondolsz, a férjedet konkrétan átverték, amikor 17 éves volt. A helyében én is elmenekültem volna a felelősség elől, mert azért fizetni gyerektartást évtizedeken keresztül, mert megbízott az akkori barátnőjében... ráadásul kamaszként még adósságba is verte volna magát ezzel, mert bizonyára fizetésképtelen volt.
Ő hogy áll a dologhoz most? Szeretné tartani a kapcsolatot a lányával? Ha egyébként tisztességes, szerintem túl tudtok ezen lendülni.
Na, az még oké, hogy 2 regisztrációd van.
Az is, hogy barátnődnek kérdezel.
De a 3.-at már ne magyarázd be. Vagy inkább kösd össze azt is: a pasidnak van egy eltitkolt gyereke, van a volt feleségtől 2 gyereke.
Csak 1 bibi van. Itt azt írod, hogy 7 éve vagytok együtt, 4 éve házasok. A másik verziódban meg a másik nőtől való gyerekei 6 és 4 évesek.
És téged idézlek:"Kérdezem én, mire jó ez? Miért kell ezt csinálniuk embereknek? "
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!