Végképp kivagyok. Valami ötlet?

Azaz végképp kivagyunk. Úgy érzem a családnak mindjárt vége.

Nem is vagyunk már család, inkább már lakótársak, csak elmegyünk egymás mellett. Mindenki éli a saját életét, a másikkal meg csak a formalitás kedvéért beszélget, vagy egyáltalán van együtt. Nem tudom mi és mikor kezdődött, újonnan mindenki valamiért kivan. Apám magába zárkózott ember lett, sosem mozdul ki sehova egy jó ideje. legfeljebb elmegy sétálni, amúgy csak akkor van házon kívül, ha melózni megy, amit mellesleg utál, mert egy rokonunk is ott dolgozik, aki mellesleg a főnöke. Anyám szereti a melóját, de nem megy sosem sehova, mert apa folyton gyanakszik rá, azt hiszi van valakije és a háta mögött kavarnak, éppen ezért anya el sem megy, nehogy a gyanúnak a szikrája is kigyúljon. A bátyám szinte nem is él már velünk, csak reggel elmegy dolgozni, délután hazajön, bemegy a szobájába és alszik, hétvégente meg a haverjaival lóg. Anyám rendszeresen sír az állapotok végett, de apámmal nem tudja megbeszélni, mert ő állandóan tiszta ideg a munkája végett. Anyámnak, mint egy gyereknek otthon, el kell kéredzkedni, ha el akar valahova menni, amire fater csak ennyit mond: "menjél", de olyan hangsúllyal, mintha totál leszarná az egészet, másnap meg kiabál, hogy hol volt anya. Meg nem üti, azt sosem tette és tenné, de lelkileg kivagyunk, erre a bátyám passzivitása rátesz még egy lapáttal. Próbáltunk már beszélni ,ennek az eredménye általában egy 1-2 napos nyugi, utána minden megy vissza a régibe. Mellettem is ugyan úgy elmegy mindenki, gyakran kedvem sincs hazajönni, mert szinte semmi nem köt már ehhez a helyhez. Most is, ebben a percben, mindenki a maga dolgát csinálja, a másikkal nem foglalkozik. Borzasztó.

Segítsetek legyetek szívesek, én már ellőttem minden ötletemet. Nem ismertek, akárcsak én sem titeket, de tegyétek meg kérlek puszta emberségből. Ha esetleg nektek is gondjaitok vannak, írjatok privátot, megpróbálok segíteni. Ha már nekem szar, megpróbálok tenni érte, hogy nektek ne legyen az.