Menekülnék otthonról! Milyen lehetőségeim vannak?

Én is ugyanebben a helyzetben vagyok, bár nekem "csak" annyi a problémám, hogy állandóan rajtam vezeti le a feszültséget az egész család. Egyszerűen annyira szemétládák tudnak velem lenni, amikor valami problémájuk van, mintha én tettem volna tönkre az életüket. Ezért én a barátokhoz menekülök, amikben sajnos nem bővelkedek, de azért akad egy-két ember, akikkel jól érzem magam. Egyelőre semmi esélyem arra, hogy külön költözzek. Majd ha meg lesz hozzá a végzettségem és a többi akkor.

Az anyagiak nagy úr és én azt tapasztalom, ha az ember anyagilag nem teremti meg az önállóságát, mindig rab lesz valahol. Nekem sajnos nem sikerült. Ez azt jelenti, hogy van egy munkám, amit imádok, de a fizetésem havi nettó 78.000 Ft. Ha meg lesz a nyelvvizsgám, a főiskolai végzettségem miatt kb. nettó 100.000-re fog emelkedni. De ez is édes kevés az önálló élethez. Igaz, ha az embernek se kutyája, se macskája, akkor elég lehet, de engem már huszonéves koromban az tartott vissza az albérletbe költözéstől, hogy 2 tündéri kutyusom van és nem tudtam volna olyan albérletbe menni, ahol őket is megtűrték volna. Anyámékra meg nem mertem volna hagyni őket, tudom hogy azon kívül, hogy a kaját eléjük lökik, nem törődtek volna velük, észre se vették volna ha betegek...Nem-nem, miattuk tűrtem el mindent, pedig anyám állandóan részeg volt, borzalmas volt itthon a hangulat, mint egy kriptában. Sokszor inkább órákkal tovább maradtam a munkahelyen, csak ne kelljen hazamenni. Az a baj, hogy te most abban gondolkozol, hogy lesz egy kapcsolatod, ami majd kiment ebből a családból, de ebből könnyen lehet menekülés is. Összejössz az első olyannal, akihez átköltözhetsz, még ha nem szereted, akkor is. Aztán rájössz, hogy boldogtalanságból boldogtalanságba kerültél. De anyagi függetlenség híján tőle se fogsz tudni elszabadulni. Én ugyan nem költöztem el, de összejöttem egy rámenős sráccal, akit ugyan nem tudtam szeretni, de hiába dobtam ki az ablakon, visszamászott az ajtón. Fél év ostrom után beletörődtem, hogy ő lesz a párom. Ő is menekült hasonló helyzetből otthonról, mint amiben te vagy. Mire észbe kaptam, hozzámköltözött. (= Egyre ritkábban ment haza.)Gyorsan meg is kérte a kezem, hogy nehogy azt higgyem, hogy azért van velem, mert otthon nincs nekik fűtés. Na annyira naív azért akkor se voltam, hogy igent mondjak...Nem lettem volna képes hozzámenni sosem, én nem szerettem őt. Sok év után azt gondolom, ő viszont igen, a maga módján szeretett nagyon. Aztán meghalt anyám, 1 év múlva apámnak barátnője lett, akihez hamarosan átköltözött...Egyedül maradtam a nagy házban a párommal. Nem tudtam, hogy milyen veszélyes lehet ez. Nem telt bele 1 hónap és már megütött, plusz bevert egy ablakot úgy, ha fél méterrel arrébb állok, ma nem volna arcom. Azonnal kihjítottam...De olyan egyedül maradtam egy 170 nm-es házban, mint az ujjam. Bocsánat, volt még 5 tündéri kutyám is. Fél évig bírtam a magányt, a rettegést, azt hogy nem mertem fűteni, le voltam bénulva teljesen...Amikor visszalopakodott az életembe ez a srác, rájöttem, kénytelen vagyok visszafogadni, mert erre rámennek a kutyáim...Magam miatt nem érdekelt volna, de őket féltettem nagyon. Ketten csak elboldogultunk, volt egy kopott kocsink, kinyögtük a rezsit, fedél a fejünk fölött...Aztán beiratkoztam a főiskolára és őrületesen szerelmes lettem. A srác akivel éltem, még egyszer volt rám életveszélyes (leverte a visszapillantó tükröt, mert szóvátettem, hogy eltévedtünk, üvöltözött és őrületesen elkezdett száguldani. Akkor határoztam el, hogy az első lehetséges pillanatban elhagyom örökre.). Amikor megmondtam neki, hogy szerelmes vagyok, elengedett. Azt mondta, nem vagyok rab, hogy kalitkába zárjon. Akkor nem bántott. De még fél évig élt a házamban, mert nem volt éppen munkája - rosszkedvében otthagyta a biztos állását még a szakításunk előtt. Amikor már ne is tudom hogyan, de sikerült kikötöztetnem őt, akkor megint életveszélyes volt és hónapokig rettegtem attól, hogy visszajön. Jött egy csodálatos szerelmes év, majd összeköltöztünk az új párommal és ekkor éreztem először azt, hogy szabad vagyok és boldog, és nem érdekből vagyok egy házban azzal, aki velem él. De aztán ez is elromlott, mint az életben minden. És őszintén mondom neked, ha van egy normális családom, akikre számíthatok, ha van egy nagyon jó fizetésem, ha tudnék autót vezetni, hogy állatkórházba vigyem a kutyát, ha annyira beteg, nem lennék már régen együtt ezzel a fiúval sem. Nem akarattal, de pokollá tette az életem. Azt hiszem, a maga módján szégyell engem, vagy van valakije. Ő persze nem tudja megmagyarázni a viselkedését, nem is kétlem, hogy nem fogalmaz meg ilyen érzéseket magának egy férfi - nem mindenki van ahhoz hozzászokva, hogy bele merjen nézni egy tükörbe és azt mondja: én most ezt érzem, én ezt azért tettem mert...Éli inkább csak ösztönösen a kis életét és nem tudja mit miért tesz. Nem kétlem, hogy a legtöbb ember vagy férfi ilyen. Sokáig úgy mellőzött társaságban, hogy egy undorító, szégyellnivaló, taszító csúnyaságnak éreztem magam. De mostanában nem ezt kapom visszajelzésül. Nem sokat mozdulok ki, de múltkor is amikor bementem a városba, egy nagyon helyes srácnál vásároltam üdítőt és nekem adott egy lufit, amit nemrég kapott. Azelőtt meg azért rohant utánam egy férfi, mert nyikorgott a biciklim, hogy meg kéne olajozni. A munkahelyemen randira hívtak...Szóval épp most nem érezném magam csúnyának, nem is hinném hogy az volnék (néhány éve még több esélye volt), de megint észrevettem, hogy szégyell, vagy furcsán viselkedik. És most betelt nálam a pohár és hidd el, ha nem függnék tőle anyagilag, ha egyedül is megállnék a lábamon, ezt nem kéne megélnem újra, már évekkel ezelőtt szakítottam volna vele és élnék egyedül boldogan. Kolléganőm is pont így van. Szenved egy pasas mellett 10 éve, hol szakítanak, hol kibékülnek, de mindig ott van az egész mögött az anyagi érdek, ami miatt nem lehet szétmenni. Én nem hiszek benne, hogy a pénz boldogít, de a hiánya miatt az ember egész életében olyan élethelyzetekben fog rostokolni, mint amilyenben te is vagy. Ezért én azt tanácsolnám, tanulj olyan szakmát, amire szükség van, teremtsd meg az anyagi önállóságod, hogy majd azzal élhess együtt, akit szeretsz és aki szeret téged és ha kiderül, hogy tévedtél, tudj kilépni. Én ezt nem tudom, hogyan érheti el egy nő ma Mo-n úgy, hogy ne csak egy munkamániás őrült legyen belőle és egyáltalán mi az a szakma, ami rendes fizetést is ad, de lesz lehetőség mellette családra, pihenésre, később majd gyerekvállalásra...De meg kell valósítani. És persze felesleges és veszélyes nyugtatókkal lekábítani magad. Vigyázz az orvosokkal! Meg kell tanulnod a körülményeket kizárni és tanulni minden ellenére. Akár beülve egy könyvtárba egész napra vagy nem tudom...Tanulj nyelvet és szakmát. De olyan szakmát tanulj, amivel aztán tényleg el lehet helyezkedni. Kozmetikus, stb...na ilyennel nem fogsz sokra menni, mert sehol nem alkalmaznak majd, hanem vállalkozásra kényszerítenek és hogy béreld a helységet...és ez még erősebb szülői háttérrel sem biztos hogy összejönne. A munkaügyi központokban lehet érdeklődni, mik a hiányszakmák. Pl. férfinek a CNC esztergályos vagy akkor is baromi jól jár, ha villanyszerelést, gáz-fűtésszerelést tanul. Egy nőnek ez már nehezebb. Mindenesetre a nyelv sosem árt.

Mennyi a havi jövedelmed, és egyedül költöznél-e vagy a testvéreiddel?

Nem kell egyből egy komplett lakást kibérelni, kezdetnek elég egy szoba is, úgy jóval olcsóbb.