Kinek van igaza?

Olyan érzésem van mintha a szüleim engem jobban szidnának le mint a testvéremet. Ma is ült a húgom a gép előtt azzal a szándékkal hogy ő tanárnőset játszik és ő gépen adja fel a feladatot. Én nekem az volt a szándékom hogy utána nézzek a sejtekben való protein előállításnak. Szóljatok ha nincs igazam de szerintem az én szándékomnak sokkal több haszna van...mondjuk ha az életben nem is de érettségiben ,vizsgákon és ha sikerül diplomában is. Erre a szüleim mondták hogy még fél órát had gépezzen aztán én. Utána a húgomnak mondtam hogy én nekem ez házi,erre ő számon kér hogy én csináltam e eddig házit,leadtam e,mert hogy ő igen,hol ott neki az az elve hogy én nekem semmi közöm nincs az ő dolgaihoz ,de azért ő számon kér. Erre az én számat egy só(Na?!?!) a kezemet pedig rá mutató pozíciót vett fel. Erre mind a két szülőm,anya hogy én a húgomra mit szólok, pedig én csak jeleztem hogy ő engem mit kér számon mikor én ugyanezért le vagyok szidva ,apa meg hogy elege van hogy mindig húgommal vagyok meg áldva...mondjuk erre túl sokat nem hallgattam ugyan is tudom hogy ha veszekedés van és apámat zavarja akkor nem arra ordít aki a hibás hanem aki ép akkor beszél. Ennek lehet az a ki váltó oka hogy én pl.: most is mondta anya neki hogy nem szereti mikor nem lehet a húgomnak beszélni,erre én neki adtam igazat és hozzá fűztem ,hogy a vendégek is mondták múltkor hogy nem bírnak vele,nem hallgat senkire,ami neki jó az van. Lehet csak nekem a rögeszmém hogy mindig csak én vagyok le szúrva, vagy tényleg nem kén részt vennem úgymond a húgom nevelésében ,persze engem bárki megszólhat a rossz tulajdonságaimért, én meg sose senkit,amit itt példának fel tudnék hozni: Én: Sokat beszélek,túl sokat szinte mindig kommentálok, nem mindig artikulálok,és puszta hülyéskedésből szeretek úgy mond hamis dolgokkal szurkálódni(pl.: ha valaki dagadt és jóban vagyunk és valahogy úgy esik hogy mondani kell rá valamit akkor nem le dagadtozom hanem valami ánreális dolgot,pl hogy kutyafejűt mondok). A húgom: Csámcsog,iskolába készülésnél a tévét úgy bámulja mint egy zombi és kérdés fel fogás nincs,és ugye válasz sincs,se élet jel,csak az alap,lélegzés,szív verés,de nem pislog nem beszél nem mozog,(én ki nyomtam előle a tévét amiért ugye megint le lettem szidva), és az lett belé nevelve szüleim által hogy én neki nem parancsolok ha anyáék ott vannak ,csak akkor ha ők nincsenek otthon,csak hát ha a szüleim itthon vannak és nem veszik észre vagy ha nincsenek otthon akkor is e nevelés mód által azt a választ kapom ha meg kérem bármire hogy nem vagyok se az anyja se az apja. Én bennem van a hiba ,vagy a szüleim nevelésében(amit nem akarok meg szólni meg semmi) vagy a húgomba?