20 éves vagyok, és anyám dedósként kezel. Mit tegyek? Nem bírom sokáig.

Akkor költözz öreganyádhoz ha tudsz akkor talán nyugtod lesz.

Amikor én elmentem otthonról akkor a szomszédoktól hallottam, hogy teljesen meggárgyult magában mert nem tudott kivel veszekedni meg parancsolgatni.

Nagyika egyébként befogadna? Ő mit szól hozzá nem tudja helyre rakni?

Apukáddal, mi van?

Mondd meg neki:

Anya! 20 éves vagyok, felnőttem, saját magánéletem van, semmi közöd ahhoz, hogy hol vagyok, mire költöm a saját pénzemet.

Menj el a barátaidhoz, vagy a nagyidhoz.

Az a baj, hogy az ilyen anyáknak hiába mondja az ember. Lehet szép szóval, lehet veszekedéssel, sírással, egyik sem használ. Tapasztalatból mondom. Anyám még 30 éves koromban is leste, mikor hova megyek, mikor fekszem, mit ettem. Rendezgette a cuccaimat, mindenbe belenyúlt, állandóan a sarkamban volt. Semmi magánéletet nem hagyott. Ha az egyetlen régi jóbarátomhoz mentem, még oda se értem, már odatelefonálgatott, amikor ott voltam, akkor meg 4-5 telefont nyomott, hogy mikor jövök már haza

(1 órás út össz.). Szerencsére akkor még nem volt mobil, mert akkor tízpercenként hívogatott volna. Sokat beszélgettem és veszekedtem is vele, aminek az lett az eredménye, hogy eltávolodtunk egymástól és a társasházban mindenki azt hitte, hisztis őrült vagyok, rossz gyerek, aki folyton kiabál az anyjával. De hogy mi hogyan éltünk, azt csak én tudom. A folyamatos piszkálást, kritizálást, jajveszékelést képtelen voltam elviselni, fiatalon tönkrementem idegileg. Az öngyilkosság is többször megfordult a fejemben, de sosem próbáltam meg, nem vagyok bolond. Később a párkapcsolataim is rendre tönkrementek, mert képtelen vagyok elviselni, ha a párom ugyanúgy hisztizik meg jajveszékel mint anyám tette évtizedekig. Túl sokáig éltünk együtt, de sosem volt lehetőségem elköltözni. Mostanra anyám már elég öreg ahhoz, hogy felfogja: nagyon elszúrta a nevelésemet. Megroskadt, összetört, tönkrement öregasszony lett belőle. Az én életem pedig szintén tönkrement. Az összes osztálytársam, barátom röhögött a hátam mögött, illetve lesajnáltak, szánakoztak. Ma is így van, sokszor felhozzák a témát, hogy anyám így meg úgy. Mit tehetnék? Vannak persze sokkal rosszabb szülők is, pl. az alkoholisták, az én anyám legalább soha nem ivott, ezt elismerem. Egyébként rendes meg dolgos, csak 30 éve pszichiáterhez kellett volna mennie ahelyett, hogy rám telepedett és tönkretette a kamaszkoromat, a fiatalkoromat. Szóval nem sok remény van egy ilyen helyzetben.