20 éves vagyok, és anyám dedósként kezel. Mit tegyek? Nem bírom sokáig.

Nincs túl sok lehetőséged:

- leülteted és elmondod neki utoljára

- keresel diákmunkát és eltartod magad (társbérlet vagy kolesz) és nem veszed fel neki a telefont ha rosszkor hív

Ne vedd fel a telefont és ne menj haza 2 hetente.

Esetleg vesd fel, hogy menjetek el együtt pszichológushoz.

Az anyám is hasonló típus.

Erre csak egyet tudok ajánlani, ami elég drasztikus de nálunk pl. nem hatott más.

Ez pedig a rendszeres, határozott, kemény fellépés!Soha ne hagyd, hogy dirigáljon, és mindig értelmes, konkrét, kézzelfogható dologgal vágj vissza mert arra nem fog tudni értelmes magyarázatot adni csak durrogni tud rá.

A telefont ne vedd fel nyomd rá ha hív.

Otthon persze őrjöngeni fog de, ahogy írtam szépen határozottan leépíted és minden egyes alkalommal, amíg a fülén nem folyik ki elmondod, hogy nem vagy taknyos, magatehetetlen kisgyerek, mindenki rajtad röhög nem az oviban van.

A rendőrséggel meg ne fenyegetőzzön mert nagykorú vagy és ugyan milyen indokkal hívná ki őket? Ne röhögtessen akkor sem mennek ki, ha anyukát épp klopfolja a férje akkor meg...? Ha sokat szórakozik a 107-tel akkor még őt fogják helyre rakni.

Kidobni nem fog mert annál jobban félt.

Az igaz, hogy most még az ő kenyerét eszed de nem vagy a tulajdona!!

Nekem az anyám még 26 éves koromba is belenyúlkált a táskámba és rendezkedett, mintha csak az övé volna.

Nem akarlak elkeseríteni de vagy ritkán mész haza vagy csak ordibálással tudod kivívni a szabadságod. Nekem is benne van néhány decibelben a szabadságom mert az ilyenek nem értenek a szép szóból agyilag nincsenek ott.

Őrmester típus, félti egy szem gyerekét, nem tudja felfogni és elviselni, hogy felnőttél és azt sem, hogy egy saját akarattal rendelkező szuverén személyiség vagy.

Kezelésre szorul mert így tutira elhajt magától. Ezt érdemes lenne az eszébe vésni.

Az meg az egyik legaljasabb dolog egy szülőtől az ilyen dobálózás, hogy amíg az én kenyeremet eszed...bocsánat nem a szolgája meg az alkalmazottja vagy de nem is a tulajdona, aki eltartásért cserébe átadja neki az életét.

Az mind szép, hogy ezért tisztelni kell na de álljon meg a harci batár az ő döntése volt, hogy megszül akkor gondoskodjon is rólad. Persze ezért elvárhat egyet s mást egy bizonyos határig pláne míg kiskorú vagy és felelősséggel tartozik érted.

De van egy határ.

Ha annyira oda van azzal, hogy ő tart el akkor sürgősen találni kell valami melót és szépen tudatosan leszakadni róla.

A másik megoldás az egyik füleden be a másikon ki. Ez némely esetben bevált.

Anyuka magyarázott, fejhallgató fel, csináltam szó nélkül, amit akartam, aztán megunta. Manapság már alig beszélünk. Eljutottunk odáig, hogy a saját stílusával döftem le és ma már nem mer macerálni mert nincs foganatja.

Szóval hadd fenyegetőzzön te csak éld az életed úgysem tud, mit tenni talán ajánld fel neki, hogy elkíséred kezelésre mert, amit csinál az beteges és fárasztó.

Egyszer csak azt fogja észre venni, hogy valaha volt egy fia...

Szóval határozottság és kitartás!!!